Olyan országban élek, amelynek nincs Alkotmánya, de van Alaptörvénye. Amelyet az Alkotmánybíróság nem vizsgálhat, de aminek betartását az Alkotmányvédelmi Hivatal felügyeli. Amit hatálybalépése előtt 13-szor módosítottak. Amit hatályba lépése óta negyedszer módosítanak úgy, hogy a módosítás nagyobb terjedelmű, mint az eredeti szöveg. Ami úgy váltotta le a „Sztálinista Alkotmányt”, hogy bűnözőknek minősítette a kommunista-szocialista rendszer vezetőit, de a kidolgozását a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága tagja, a Hazafias Népfront volt elnöke vezette. Ahol az előző rendszer apparatcsikjai közellenségek, de a jelenlegi külügyminiszter 1989-ben privatizációs kormánybiztosként akkor lépett be a Magyar Szocialista Munkáspártba, amikor mindenki más már kilépett onnan. Ahol a kormány úgy küzd a letűnt kor képviselőivel, ügynökeivel, hogy beemeli őket a kormányba, az ország vezetésébe.

Olyan országban élek, ahol a kormányzó Fiatal Demokraták Szövetsége – Magyar Polgári Szövetség pártszékházát nyugdíjas békeharcosok (munkásőrök?), és elítélt bűnözők védik, ahol paramilitáris alakulatok vonulnak be településekre rendet tenni, pedig működik (még) a rendőrség is.

Olyan országban élek, ahol eddig a Nemzetgazdaságot, most pedig a Nemzeti Bankot egy táltos irányítja, aki korábban privatizációs ügyekben illetékes kutatóintézeti vezető és pártállami minisztérium főosztályvezetője volt, ahol a Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai államtitkára egy földrajztudós, ahol a három legfőbb közjogi méltóság kollégiumi szobatárs volt, ahol a legfőbb bíró is csak a pártalapító atyák családtagja lehet, ahol a gazdasági visszaesés negatív növekedés, ahol a recesszió és szociális válság tündérmese, ahol a reform szitokszó, és az állami elvonás növelése nemmegszorítás.

Olyan országban élek, ahol a Nemzetközi Valutaalap úgy ellenség, hogy közben az ország a szervezet tagja, tagdíjfizetője, és az állam képviselője ott ül a szervezet közgyűlésében és igazgatóságában. Ahol az Európai Unió úgy ellenség, hogy annak vétójoggal rendelkező tagja az ország, képviselői ott ülnek az EU-t vezető Európai Bizottságban illetve az Európa Parlamentben. Olyan országban élek, amelynek fejlesztéseit 97%-ban az ellenségei finanszírozzák. Olyan országban élek, amelynek megéri szabadságharcot vívnia azért, hogy lejáró adósságait minél drágábban finanszírozhassa, hiszen kiapadhatatlan erőforrásokkal, főleg önbizalommal rendelkezik.

Olyan országban élek, ahol a településeknek úgy kell önkormányozniuk magukat, hogy ehhez sem pénzt, sem paripát, sem fegyvert nem kapnak.

Olyan országban élek, ahol minden rosszért a gyurcsány-bajnai-oszkó-kommunista-elmúltnyócév-külföldiügynökök-multicégek a felelősek, miközben a kormány minden létező jogállami intézményt maga alá gyűrve, az államadósságot – 3000Mrd forintnyi nyugdíjvagyont is beleölve – a 2010. márciusi 78,3%-ról 2012 decemberére 79%-ra felcsökkentve igyekszik jobbítani a zemberek életminőségén. Ahol a hatalomátvételkori 265 Ft-os euró árfolyamból alig pár hónap alatt sikerült 324 Ft-os árfolyamot csinálni, hogy aztán unorthodox módszerekkel és az ország legdrágábban felépült Patyomkin-falvával mentsék a bajbajutott devizahiteleseket.

Olyan országban élek, ahol a kormánynak sikerült az „etióp béreket kombinálni a svéd adórendszerrel”, ahol természetesen nem a zemberek fizetik meg a különböző gazdasági szektorokra kivetett különadókat. Legfeljebb csak közvetve, ha mégis áthárítják a szolgáltatók.

Olyan országban élek, ahol hivatalos álláspont, hogy ha nincs kréta az iskolában, akkor arról a tanerőnek kell gondoskodnia. Ahol nemtandíjat kell fizetni a felsőoktatásban, és ahol a diplomaszerzés után csak az országhatárokon belül áramolhat szabadon a munkaerő. Ahol úgy modernizálódik az oktatás, hogy 25%-kal csökken a közismereti órák száma, ahol úgy lesz versenyképes az oktatás, hogy a felsőoktatási intézmények 2/3-át bezárják, ahol a gimnáziumokba jelentkezők száma évente 25%-kal csökken.

Olyan országban élek, ahol úgy vezetnek be elvárt béremelést, hogy közben csökken az állampolgárok jövedelme. Ahol úgy csökkentenek adókat, hogy közben az átlagos adóterhelés nő. Ahol a jegybanki alapkamat a 2010. március 30-i 5,25%-ról a 7%-ot is érintve 2013 februárjában ért vissza az 5,25%-os szintre.

Olyan országban élek, ahol csak azért 10,9 % a munkanélküliségi ráta (2012. dec.), mert kb. 500 ezer honfitársunk már külföldön dolgozik. Ha ott nem dolgoznának, most 20%-os munkanélküliségről írnék.

Olyan országban élek, amelynek lakói büszkék történelmükre, szép természeti és épített környezetükre, vélt vagy valós Nobel-díjasaikra, találékonyságukra, kurucos mentalitásukra, forradalmaikra, eszükre és kitartásukra. Ahol mindig 20 év múlva lesz jobb, és csak addig kell kibírni.

Olyan országban élek, amelynek van múltja, van jelene, de ha így megy tovább, nem lesz jövője.