Egész úton hazafelé

csak hangosan gondolkodom

Miért csak a Fidesz?

2013. március 25. 11:23 - TBP

Nem vagyok egy Török Gábor, de úgy érzem, így a vasárnapi időközi választások után aktuális a kérdés.

A Fidesz 1998-as váratlan választási győzelme után a párt vezetői meg voltak arról győződve, hogy ősszel elzavarják őket, megilletődtek a rájuk szakadt hatalomtól, felelősségtől. De ott voltak mellettük az MDF és a Kisgazdák Antall alatt kormányzati pozíciót betöltő „szakemberei”, illetve a pártállamban hatalomgyakorló, de időközben átállt kommunisták, no meg az amerikai kampányguruk. 1998 őszén lasszóval kellett fogni az önkormányzati jelölteket, hiszen nem volt elég emberük. Két évig, 2000-ig nagy dolgok nem történtek, az állam elműködött, az apparátus tudta mi a dolga, az ügyek haladtak, a kommunikáció hatékony eszköz volt arra, hogy úgy csináljanak, mintha csinálnának valamit. Majd rájöttek, hogyan is kell és lehet hátországot építeni.

Először ultimátumot kaptak a koalíciós partnerek pozícióban lévő emberei: vagy átlépnek, vagy repülnek. (Így lett pl. MDNP-sből Fideszes, államtitkárból miniszter Pálinkás József jelenlegi MTA elnök is.) Jött a 2 éves költségvetés, ezzel Torgyán és Dávid pacifikálva lett. Jött a Millennium, Korona-úsztatás, Széchenyi terv, jött Járai az MNB-be, érkezett az Ezüsthajó és a Happy-End, zajlott a Postabank ügy második felvonása (Auth Henrikkel, Urbán Lászlóval, állami hirdetés-cunamival, Magyar Nemzetes Sportfogadás melléklettel, emlékszünk?). A felhígult pártot centralizálták, a helyi kiskirályok hatalma csak addig terjedhetett, amíg a pártközpont hatalmát nem akarták korlátozni (értsd: nem akartak szembe menni vele).

A 2002-es váratlan vereség után pedig tudatos szervezőmunka indult hatékony kommunikációval alátámasztva. A regnáló hatalom kétségbe vonása („a haza nem lehet ellenzékben”, „választási csalás”), polgári körök kialakítása, a párt „vezérelvű” átépítése. A polgári körösök csak a pártelnöktől függtek, nem voltak beágyazva a hierarchiába. Innentől a karrier csak a pártot megtestesítő elnöktől függött. „Egy a tábor, egy a zászló”. Egyértelműen a teljes politikai jobboldal lefedése lett a cél. Ekkor még Vona Gábor is egy polgári körben ül Orbán Viktorral. Elkezdenek épülni a korabeli „Kubatov-listák”: ki, hol és milyen gyorsan mozgósítható, ki milyen pozícióban lenne a leghasznosabb. Először a kádereket válogatják, aztán a talpasokat is. Megkezdődik a „társadalom” becsatornázása a pártba. Tagozatok alakulnak (pl.: a Fidelitas mellett a Fidesz Ifjúsági Tagozata), átalakul a párt szerkezete, létrejön a választókerületi rendszer, a kerületi elnökök kiválasztásában a pártelnök vétójogot kap, így innentől már ők is csak tőle függnek. Épül a hátország a médiában is (Hír TV). No és persze jól jön a CDU/CSU pártalapítványok pénze is az építkezéshez.

Egyszerűsödnek az üzenetek, a kádári kisember kerül a középpontba („plebeljus politika”), jön a 14. havi nyugdíj ígérete, a „rosszabbul élünk, mint 4 éve”, az I. Orbán-kormány eredményeinek felnagyítása, a határontúliak bevonása („ha a határontúliaknak szavazati jogot adnánk, itt 20 évre eldőlne minden” – emlékszünk Mikola híres mondatára?)

images.jpg

És itt álljunk meg egy pillanatra. Hol volt ekkor az MSZP? Ne feledjük, Horn Gyula 1994-98 között 2/3-al kormányzott. 94-ben a „hogy a szakértelem kerüljön kormányra” szlogennel kapott felhatalmazást, és egy Bokros-csomag után is versenyben volt 98-ban a győzelemért az utolsó pillanatig. Ja, és az akkori kétharmad az Alkotmánybíróság döntéseire nem alkotmánymódosítással reagált, hanem revideálta az álláspontját. (Sőt, az 5 párti alkotmányozást is leállíttatták, levették a kérdést a napirendről.) Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a „pufajkás” Horn nagyobb demokrata (volt), mint a Nagy Imre temetésén feltűnt ifjú titán?

Az MSZP „demokratikusnak” mondott felépítése valójában a helyi kiskirályok hatalmán alapult, arra ment a párt, amerre az éppen aktuálisan legerősebb centrum húzta. Aki ügyesen lavírozott, az vezetővé válhatott, aki kiesett az „erős emberek” kegyeiből, az repült. Ez szépen megmutatkozott a D-206-os regnálása alatt is. A koncepció csak a hatalom megszerzéséig tartott, onnantól a koncon marakodtak. Aztán amikor elérhető közelségbe került a bukás, egy új erős ember mögé beálltak, és 2006-ban hajszállal nyertek. És itt megint elfogyott a lendület, és újraindult a marakodás, aminek az új ember is áldozatul esett. Persze volt próbálkozás „társadalmasítani” a pártot (lásd pl.: MSZP Népi Platform), de ezek a kezdeményezések inkább szolgálták a párton belüli helyezkedést, mintsem a „pártépítést” (lásd: Mesterházy és a Harmadik Hullám Platform 2002-től.) Ugyanakkor az MSZP 2006-ban a „tartsuk a jó irányt” és a „húzzunk bele” jegyében százezres demonstrációt volt képes az Andrássy útra kivinni. Soha előtte, soha azóta.

A 2006-os MSZP győzelem egy hajszálon múlt, és ezt tudta a Fidesz is. Azt is tudták ahhoz, hogy a Fidesz konglomerátum egyben maradjon, fenn kell tartani a harci kedvet. Erről szóltak már 2002 óta a pártelnök országjárásai, aztán az ismétlődő konzultációk, a rátelepedés az utcai demonstrációkra, a zsigeri ellenállás mindennel szemben, amit a kormány akart. A folyamatos ellenségkép gyártás, fenntartás (kommunisták, liberálisok, aztán gyurcsányisták, most pedig az IMF, EU, multik stb.)

Őszöd megpecsételte az MSZP sorsát. Meggyőződésem, hogy párton belülről szivárogtatták ki, és célja a túl nagyra nőtt pártelnök meggyengítése volt, csak fordítva is elsült a fegyver, és végzetes sebet kapott a célszemélyen kívül a teljes társaság, és onnantól „utánunk az özönvíz”.

A Fidesz meg csak erre várt. Egyre fokozta a hangulatot, („szerveződjünk, hogy egyszerre mozdulhassunk, ha itt az idő”), és 2010-ben totális győzelmet aratott ( „itt az idő”-„fülkeforradalom”). Beérett a 2000 óta végzett munka gyümölcse. Csakhogy előjöttek a régi reflexek. A gőg, a kivagyiság. Az is meggyőződésem, hogy ugyanarra a kommunikáció-centrikus kormányzásra készültek, mint 1998-ban, csakhogy a nemzetközi környezet megváltozott. Már EU tagként nem lehetett olyan kreatívnak lenni, mint anno (pl.: államadósság MFB-be transzferálása). És a kommunikáció elkezdte helyettesíteni a szakpolitikát. Aztán a kommunikációhoz kezdett igazodni a szakpolitika. De az már egy másik történet.

fidesz-kormany-d0000C370b690c1c6af32.jpg(forrás: www.168ora.hu)

A lényeg az, hogy a mostani kormány nem csinál mást, mint technikai értelemben maximalizálja a „zsákmányszerzést”. A politikait és gazdaságit egyaránt. Elfoglalni és kisajátítani mindent, amit lehet. Ez hatalomtechnika szempontjából nem meglepő és még csak nem is elítélendő. Minden, a politikai versengésben részt vevő erő erre törekszik. Csak éppen – „hála” az MSZP agóniájának – a Fidesz 2/3-ad rendkívül nagy politikai hatalmat és nagyon széles mozgásteret kapott. Minden eszközt bevetnek, kormányon is fent kell tartani az ellenségképet (lásd: multik), mozgásban kell tartani a híveket (lásd: Békemenet). „Hegyeket lennék képes megmozgatni, ha valaki eltakarítani a köveket az útból” – ezt látjuk most. Minden jó lenne, csak azok a rejtőzködő ellenségek, a multik, az EU, az IMF, a gyurcsánybajnai akadályozza a kibontakozást.

(Sportnyelven szólva: többnyire nem azok a csapatok sikeresek, amelyek technikás, szép, közönségcsalogató játékkal állnak ki, hanem amelyek eredmény-centrikusan játszanak. Amibe belefér a technikai fault, meg néhány sárga lap is. Azt pedig azért lássuk be, ha gólt kap a csapat, akkor a Kapusnak kell lehajtott fejjel kivenni a labdát a hálóból, míg ha a Csatár kapufát lő, mindenki felállva tapsol, hogy milyen szép volt a megoldás, csak a szerencse nem állt mellé. És a mérkőzést az nyeri, aki egyel többet rúg, mint az ellenfél.)

Az MSZP (és a többi ellenzéki párt) meg a kanyarban sincs. A Fidesz saját hátországát is hatékonyabban működteti, legyen elég csak arra utalnom, hogy a mutyiban született Class FM még mindig prosperál, míg a Neo már régen kimúlt…. Itt Tocsik, BKV, Zuschlag, Strabag, ott Várhegyi, Simicska, BKK, Nyerges, Közgép.

Azt gondolom, hiú ábránd a Fidesz hatalmának megroppantását a külföldtől várni. (1848-ban sem tettek mást, mint bátorító üzeneteket küldtek, majd befogadták az elmenekülőket, 1956-ban az USA elnöke golfozni ment a magyar forradalom hírére. Most mitől lenne más a helyzet?) Sem az EU, se senki másnak nem érdeke radikálisan beavatkozni. Rázzák majd az öklüket, de „show must go on”. Nem lesz túl jó egy platformra kerülni Észak-Koreával, Iránnal, már ha esetleg szankciókkal a nyakunkban kell éveket, évtizedeket ellébecolnunk, de azok az országok is elműködnek. Emlékszünk a Haider-i Ausztriára? Szankciók, ökölrázás (kardcsörtetés azért nem!), aztán minden megy tovább. Ránk is ez vár.

Viszont azt gondolom, hogy ugyanaz lesz az orbáni rendszer végzete, ami a gyurcsányié: a hitelvesztés először belföldön, aztán külföldön, súlyosbítva a gazdaság totális összeomlásával. Amíg van itthon (vagy bárhonnan) szemernyi esély valakiből elég pénzt kisajtolni a rendszer fenntartásához, addig a rezsim is marad. Addig csak a Fidesz. Mert a Fidesz-Gömböc tudatosan „felzabálta” először a politikai vetélytársakat (MDF, KDNP, Kisgazdák, MDNP stb., és ebben az olvasatban a Jobbik is csak a Fidesz radikális tagozata), aztán rátenyerelt az érdek-képviseleti világra (Kamarák, Szakszervezetek), és 2010 óta a médiára és az államapparátusra, állami vagyonra is. Eközben az ellenzék osztódással szaporodik. Amíg a „vezér” nem lesz vállalhatatlan, nem kormányozza magát gyurcsányi szorult helyzetbe (addig menekül előre a különböző szép nevű és szépreményű „akciótervekkel”, míg mindenki lemarad mögüle), és a praetoriánusok nem érzik majd elég erősnek magukat a hátba döféséhez, addig minden így marad. A Fidesz monolit Orbánnal a kormánynál.

Az az érzésem, hogy Bajnai (és a többi ellenzéki) is erre készül. Nevében ugyan 2014 a cél, de valójában már nem. A helyzet egyszerű: a Fidesz totális uralma ellen nincs elég idő erőt gyűjteni. A játékszabályokat a Fidesz diktálja, lejt a pálya és még rángatják is az ellenzék alatt. A dilemma is egyszerű: ha 2014-ben az átírt szabályok szerint beszállnak a versenybe, azzal legitimálják a rendszert, ha nem, akkor még azt a kevés erőforrást is elbukják, amit parlamenti pártként birtokolhatnának. De ha ott vannak, és a Fidesz nem nyer 2/3-al, és mondjuk nemzetközi bonyodalmak miatt alaptörvényt kell módosítani, akkor előállhat az a helyzet, hogy a farok csóválja a kutyát. (Mondjuk benne van a pakliban, hogy a 2/3-os törvények egy részét visszacsinálják a választások előtt, de szerintem erre sincs már idő.) Ezt láttuk az 1994-1998., és 2002-2006. közti SZDSZ-nél. Hogyan tudja egy kisebbség zsarolási potenciálját felhasználva keresztülvinni az akaratát a többségen. A mai ellenzék erre játszik. Veszélyes játék. De megnyerhető. És ha így lesz, akkor 2014-2018 közt kénytelenek leszünk ugyanúgy végigszenvedni a Fidesz agóniáját, ahogy 2006-2010 közt végigszenvedtük az MSZP-ét.

És van tartalék a Fideszben. Az MSZP, ha egy-egy területen valamely alrendszerben reformálni akart, és ellenállásba ütközött, először egyeztetett, aztán kockázatot minimalizálva kihátrált, vagy egy öszvért hozott létre, amivel elodázta a problémát (pl.: egészségügyi reformok sora). Ha nem csinálok semmit, abból baj nem lehet, ugye? A Fidesz minden jelentős társadalmi csoportnak szinte egyszerre ment neki, - a „szent tehén” nyugdíjasokat talán kivéve - egymás ellen kijátszva őket, úgy alakítva a környezetet, hogy az egymással marakodók közt kvázi döntőbíróként léphessen fel (lásd: érdekegyeztetés átalakítása, minimálbér ajánlás). Ameddig lehet, igyekszik elodázni a vele szemben állók összefogását, eddig sikerrel. (lásd: érintettek külön tüntetései a „bohócforradalomtól” a Milláig. Ha ezek egyszerre történnének, nem csak képzelni kellene a kétmillió tüntetőt a Kossuth térre.)

Az unorthodoxia csak a hatalomtechnika ideológiája. Se több, se kevesebb. Ez az ideológia, és csak ez győzi majd le a Jobbikot is. Elveszi a levegőt előlük. Sajátos a Fidesz demokrácia-felfogása, de mégiscsak van neki. Lételeme, hogy legitim – vagy annak látszó – felhatalmazása legyen. Sosem cselekszenek anélkül, hogy arra „felhatalmazást ne kapjanak” a néptől (lásd: a parlamenti 2/3-ad helyett az emberek 2/3-ának támogatásáról beszélnek, holott valójában a leadott szavazatokat tekintve kb. 25-27% áll mögöttük, ill. lásd még konzultációk, vagy a rezsicsökkentést támogató visszás aláírásgyűjtés stb.). Valamint azt is illene megértenie az ellenzéknek, hogy a „demokrácia” nem a megfelelő hívó szó (lásd: a DK és a 89-es demokraták). Ahogy a CDS felár, a keresztárfolyam, és az adósságráta sem az. A „kommunisták”, „ügynökök” szélesebb ellenségképet rajzol, mint „a Zorbánviktor”. Előbbivel szélesebb spektrumban lehet lőni nagyobb találati aránnyal, míg utóbbi inkább erősíti a megnemértett és külföldről támadott néptribun képét. A „kormányváltásnál több, rendszerváltásnál kevesebb” szlogen pedig már foglalt. A „rezsimváltás” pedig önmagában ellentmondás.

A képlet az is lehetne: májusban és augusztus-szeptemberben két közvélemény-kutatótól kell az ellenzéknek mérést rendelnie körzetenként (106). És mindenhol az a szervezet indul, aki az adott körzetben a legjobban áll. Így egy ellenzéki jelölt is lesz, meg nem is. Lesz összefogás, meg nem is. Az országos listára az egyéni győztesek és vesztesek is visznek szavazatot, tehát sanszosan minden ellenzéki párt is tud frakciót alakítani. Vagyis mindenkinek csak kb.25- 30 körzetre kell koncentrálnia az erőforrásokat, és a 106-ból hozni kell 55-60 körzetet. Nem lehetetlen. Miközben a Fidesz és a Jobbik egymástól vesz el szavazatokat, és erőforrásaikat szétforgácsolják. Ez is lehetne egy forgatókönyv.

Hamarosan dönteni kell. Kérdés, hogy a „Haza és Haladás” ügyét mi szolgálja jobban: Széchenyi konzervativizmusa, Kossuth radikalizmusa, vagy Deák pragmatizmusa.

Mert ha minden így marad, akkor továbbra is, és még sokáig csak a Fidesz!

49 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://egeszuton.blog.hu/api/trackback/id/tr725162392

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hazug fidesznyik (törölt) 2013.03.25. 18:30:02

Jöjjenek a retardált Orbán-trollok! Ma kivételesen idetérdelhetnek elém.

Fejesrob 2013.03.25. 18:36:54

Jellemző, a "demokraták" fejében már szinte nem is opció, hogy demokratikus választásokkal nyerjék meg a hatalmat.

Pedig milyen hatalom lenne az, amit Brüsszel, az USA és Izrael biztosít? Sok köszönet nem lenne benne. Állandó halálfélelem a funkciknál, az utcákon embertömegek, hiszen még a kádár rendszer alacsony, de széleskörű és stabil életszínvonalát sem tudnák biztosítani. Két éven belül vagy elsöpörné őket a népharag, vagy diktatúra, de ahhoz meg állandó megszállás kell.

Mert az elég nyilvánvaló, akármennyire is demokratikusnak tartaná Brüsszel az így felállt kormányt, mi nem tartanánk annak.

Fejesrob 2013.03.25. 18:38:04

@hazug fidesznyik: Minden sötét ballibsi ratyi?

zobod 2013.03.25. 19:07:45

Kedves ellenzék. Már megint többre vágytok, mint amire képességeitek alapján alkalmasak vagytok.

genyamagyar 2013.03.25. 19:21:51

@zobod: "Kiderült ugyanis, hogy már az érettségi előtt álló középiskolások egy igen jelentős része (egyes intézményekben akár az egyharmada!) tervezi, hogy külföldi egyetemen folytatja tanulmányait. A nagy kérdés az, mi lesz így az országgal?"

Mi lesz és ki marad itt? Nyilván "Csak a Fidesz!"

Biztos valamit nagyon jól csináltok.
Biztos?

Badeni_lakos 2013.03.25. 19:39:41

1.) Demokráciát nem lehet pénz nélkül csinálni.
2.) Független értelmiség nem alakul ki erős gazdasági háttér nélkül.
3.) Korrupció, Kompromisszumképtelenség, Szakmai inkompetencia, Abszolút centralizáció.
4.) Az 5 egymást ellenőrző hatalmi ág :
törvényhozói hatalom, bírói hatalom, végrehajtói hatalom, alkotmánybíróság, ügyészség kérdéses függetlensége
5.) A Jegybanki függetlenség már 2010-től vitatható.

Ezeken kell változtatni! Csak azok tudnak változtatni rajta, magyar állampolgárok, akik benne élnek és már megelégelték azt, kitartó tüntetés hullámokkal, stb. stb.

p.s: a "Bajnai" is már el félig meddig elhasznált név. Nem igazán hiteles.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.25. 19:47:00

Az írás jó.

Az igazi probléma nem a Fidesz, hanem az átlagmagyar. Az átlagmagyar balos, marxista lelkületű, idegengyűlölő, antikapitalista. S ezeknek az igényeknek van egy teljesen megfelelő párt, a Fidesz. Ezek után miért mondana le az átlag a Fideszről? Amíg a Fidesz tartja jelenlegi vonalát, sikerre számíthat.

Lássuk mit kínál az ellenzék. Az ellenzék 3 csopportra osztható: szélsőjobb, szoci, liberális.

A szélsőjobb az átlagnak túl vad, túl forradalmi. Jobb a Fidesz, a maga szolídabb nacionalizmusával.

A szociknak rossz a hírűk, túl liberálisak. Igyekeznek ők is demagógiával, de nem olyan jók ebben, mint a Fidesz.

A liberálisok meg egy törpe kisebbséget érdekelnek. Az átlagmagyar leszarja, hogy csökkennek pl. az AB jogosítványai.

rockjano 2013.03.25. 20:01:51

@Fejesrob: "Jellemző, a "demokraták" fejében már szinte nem is opció, hogy demokratikus választásokkal nyerjék meg a hatalmat."

Demokratikus választásokkal csak demokráciában lehet választást nyerbi az meg itt már a hagyományos értelmében NINCS

Amadeus62 2013.03.25. 20:04:54

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Ilyenkor mindig azon gondolkodom, hogy ezek a Fideszes csodabogarak miért mocskos balosoznak folyton, amikor valójában ők az igazi balosok. Ennyire nem veszik észre, hogy az általuk preferált párt a legkomcsibb az összes parlamenti párt között?! Mert a fiatalok még ok, elhiszik, hogy ha a Fideszt támogatják, akkor ők "jobboldaliak", dehogy az idősek is?! Szánalom...

A szocik meg tényleg azt hiszik, hogy az mszp baloldali párt?!
Elképesztő egyszerűen! Ebben a tündérországban úgy át van fordulva minden, és mindenki, hogy csak na!

Amadeus62 2013.03.25. 20:12:02

Undorító, gusztustalan, hányadék az egész FideMszp banda!!

zobod 2013.03.25. 20:34:46

@genyamagyar: vágyakozni lehet. Aztán majd a piac megméri őket is, és kiderül, mennyit érnek. Gondolom, zömük úgy jár majd, mint azt a sok, magát nagyon nagyra tartó érettségizett, meg diplomás magyar fiatal, aki fanyalogva elmegy innen, mert hogy Magyarországon nem kap végzettségének megfelelő munkát... aztán kint meg lesz belőle házicseléd, napszámos, mosogató, elfekvőben ágytálazó kuli meg ilyesmi. Hát sok szerencsét, ábrándozó lúzerek.

Nem tudom a nevem (törölt) 2013.03.25. 20:36:22

@rockjano: "Demokratikus választásokkal csak demokráciában lehet választást nyerbi az meg itt már a hagyományos értelmében NINCS "
Ideológiát mindenre lehet találni... De a helyzet sokkal prózaibb: a ballibek úgy gondolják, hogy addig van demokrácia, amíg ők vannak hatalmon. Ha ez nem így van, akkor az már nem is demokrácia, és minden eszköz megengedett, hogy a nép akarata ellenére mégis ők legyenek.

Ugyanez a helyzet sajtószabadsággal, szólásszabadsággal, az egyes szervek úgynevezett függetlenségével...

dadddd 2013.03.25. 20:43:38

Hiú ábránd külföldről várni..? Bármennyire is rühelltem a libsibolsi kormányt, rohadtul nem vágytam arra, hogy valaki külföldről avatkozzon be.

Belzebubo 2013.03.25. 20:48:52

@zobod: Az utolsó pedig oltsa le a villanyt . Illetve le se kell oltani, mert már villany se lesz. Itt maradtak a sötétben :-)

Amadeus62 2013.03.25. 20:51:03

@zobod:

Igen, csak ahova mennek, ott mosogatásból vagy takarításból is meg lehet élni :D

pl. Dánia, vagy Svédország, de Londonban is jobban mint itthon.

Belzebubo 2013.03.25. 20:59:00

@Nem tudom a nevem: Nem csak a nevedet nem tudod, de azt sem mi a demokrácia. Merkel talán ballib? Vagy a bajor miniszterelnök, aki elhajtotta Kövért? Antall József is demokrata volt. Nem is akar róla tudni az egykori pártfogoltja, a mi Szeretett Vezérünk

zobod 2013.03.25. 21:05:14

@Belzebubo: nem kell aggódni, a kivándorlás és bevándorlás mérlegét kell nézni, az nem olyan vészes. Ezeket a szerencsétleneket meg majd kisöprik az új "hazájukból", ha tovább mélyül a válság, és a most általuk végzett aljamunkákra ráfanyalodnak a bennszülöttek is. Vagy náluk is olcsóbban az afrikai meg ázsiai bevándorlók.

Amadeus62 2013.03.25. 21:15:32

@zobod:

Valld be őszintén! Te nem szeretnéd azt, hogy a magyarok külföldön dolgozzanak és ott jó munkát végezzenek jó fizetésért! Ne haragudj, de ez önzőség.

Belzebubo 2013.03.25. 21:20:35

@zobod: Ki akar ide bevándorolni? Aki jön, afgán, iráni, afrikai, az is csak azért, hogy minél hamarabb továbbálljon. Az "új hazából" pedig dehogy fogják elzavarni őket, mikor a legértelmesebb, legfelkészültebb embereket kapják. Az ilyeneket mint Te, majd maradhatnak itt a mocsárban

Fejesrob 2013.03.25. 21:21:42

@rockjano: Megtiltják, hogy elmenj választani?

Larry Silverstein 2013.03.25. 21:23:57

@Belzebubo: Esetleg a HTM-ek? nem is baj ha a salak belmagyar távozik, és lecserélődik az ambíciózus és magát magyarnak valló külmagyarokkal.

Belzebubo 2013.03.25. 21:24:54

@Belzebubo: A mocsáron nem Magyarország egészét értem, hanem azt a szellemi, politikai gazdasági színvonalat, ahová a Fidesz süllyesztette az országot

Belzebubo 2013.03.25. 21:27:09

@Larry Silverstein: Akkor minek ez a hercehurca a röghözkötéssel?

Larry Silverstein 2013.03.25. 21:30:13

@Belzebubo: Nincs röghözkötés, erről is lemaradtál?

Belzebubo 2013.03.25. 21:30:42

@Larry Silverstein: Sehol nem látom az ambiciózus külmagyarokat ostromolni a határokat. Csak Ambiciózus kínaiakat látok - ha kell még jó magyarnak is vallják magukat :-)

Belzebubo 2013.03.25. 21:32:34

@Larry Silverstein: Vagy Te maradtál le? Vagy mit írtak bele a tálolmány-módosításba?

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.03.25. 22:22:00

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: vagyis az átlagmagyar gondolkodik reálisan, és az ilyen index címlapos bérblogok libbant kommentelői élnek valamiféle elképzelt meseországban

Kalmár 2013.03.25. 22:25:38

Örömmel látom, hogy a szociknak elfogyott a hitelük.
Annyiszor bizonyították be, hogy nem tudnak kormányozni sikeresen, nem képesek kiállni a hazájukért, korrupt tehetségtelen banda, hogy mára már a többség nem eszi a liberó média nyomása ellenére sem.
Nő a Fidesz népszerűsége.
Ez nem véletlen.

A jelenlegi mocskolódó, torz óriásplakát képek, lopott hazug videó és a Ron bácsi aljas módszerei, mind a Fideszt segítik.

Köszi szoclibek.

proxy user (törölt) · http://proxyblog.blog.hu 2013.03.25. 22:32:27

@Kalmár: milyen mocskolódásra gondolsz? Azokra a plakátokra, amiket ha jól tudom, Bayer elvtársék készíttettek, talán Széles elvtárs pénzéből? (Szélesben nem vagyok biztos, ha tudja, ki adta rá a pénzt és rosszul tudom, javítsatok ki!)
Mert én mást nem láttam.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.03.25. 22:36:21

@Kalmár: "Nő a Fidesz népszerűsége.
Ez nem véletlen."

Nem bizony. Mindig is vágóhídi marhák gyülekezete volt az ország.

Ja, és mielőtt elkezdesz hörögni: én, veled ellentétben őszintén és ingyen kommentelek! :DDD

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.03.25. 22:37:54

@wmiki:

Az tisztán látszik az országon, hogy az átlagmagyar milyen reálisan gondolkodik. Nem is értem, miért nem működik itt semmi...

Larry Silverstein 2013.03.25. 22:55:44

@Belzebubo: Ha nem tudod, miért nem olvasod el?

gerdo 2013.03.25. 23:06:07

Korrekt poszt. Azert en nem magasztalnam az egekig a fideszt a "hatalomszerzesi" technikajukban. Gyurcsany nelkul nem hogy 2/3 nem, talan meg valasztasi gyozelem se lett volna 2010ben. Olukbe hullott es meg tudtak ragadni a lehetoseget.

Ami pedig az azt koveto idoszakot illeti: az elmult 15 evben sosem volt olyan gyenge a tamogatottsaguk, mint most (az elmult honapokban/evben). A bekemenet meg a csaladja szavaz csak rajuk de igy is ok a legnagyobb ero. Ez pedig tovabbra is az mszp-nek koszonheto (nev szerint leszukitve gyurcsany es mesterhazi), akik keptelenek szembenezni a hibaikkal es megujulni.

2014: mindezek ellenere eselyuk sem lenne a kovetkezo valasztasokon, csak hat ...
1) Gerrymandering
2) a szituaciohoz krealt valasztasi rendszer
3) a 4. alkotmanymodositas (gyakorlatilag) betiltotta a kampanyt.

Ennel az orosz valasztasok is tisztabbak.

A vegkovetkeztetes azonban helytallo, a magyar tarsadalom keptelen megvedeni az orszag demokratikus berendezkedeset: rezsipenz kell meg ellensegkep, a tobbi nem szamit. Innentol valoban pusztan a fideszen mulik, mikor omlanak ossze.

Kalmár 2013.03.25. 23:07:33

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: Most birka a nép?
A két szoci kormánynál nem?

Nana, kamuszag van.

Tényleg olyan birka vagy, hogy az hiszed aki nem a te rétedre vágyik, az csak pénzért teheti???

Szellemi nyomor.

proxy user (törölt) · http://proxyblog.blog.hu 2013.03.25. 23:09:38

@Kalmár: mi lenne, ha linket adnál egy ilyen plakáthoz, valami hitelesként elfogadható forrással? Szóval ne kurucot vagy hasonlót!

Larry Silverstein 2013.03.25. 23:09:50

@gerdo: 'Ennel az orosz valasztasok is tisztabbak.'

Valami konkrétat is írjál már.

Kalmár 2013.03.25. 23:11:26

@gerdo: Kampány nélkül nem tiszta a választás?? Ez milyen zöldség!

Nem tudja senki sem megmondani a népnek, hogy most nekik rossz?

:)))

Szép gondolat.
Egyébként nem csak hülyeség, de hazugság is.
Végre nem a milliárdos oligarchák pénzelik pár kiválasztott kampányát.

Mindenkinek egyformán, ingyen.

Ez a demokratikus. Tanulhattok a Fidesztől demokráciát.

proxy user (törölt) · http://proxyblog.blog.hu 2013.03.25. 23:11:52

@Kalmár: most birka igazán a jónép! Mást ne mondjak, önkormányzati választás, Szentendre.
30% körüli részvételi arány és ennek a 30%-nak a 40%-a szavazott a fideszedre. Ha a 40%-ot nézzük, hihetetlen, mennyi birka van. Ha azt, hogy ez a választásra jogosultak kb. 10%-a, de sokan így is bedőlnek annak, hogy népszerű a fidesz... Akkor hihetetlen, mennyire birkák a fidesz szavazói.

Kalmár 2013.03.25. 23:12:46

@proxy user: Melyik országból kommentelsz?
Ne fárassz. Minden város tele volt a plakátokkal. Nem linkelek-ne linkelj...

Larry Silverstein 2013.03.25. 23:13:52

@proxy user: Önkori választásokon nem pártokra szavaznak.

Másrészt mindenkinek szabad volt a pálya, az ellenfelek mennyiit is kaptak?

proxy user (törölt) · http://proxyblog.blog.hu 2013.03.25. 23:20:42

@Kalmár: milyen plakátokról vinnyogsz? Továbbra sem tudom.

@Larry Silverstein: de, ott is pártra szavaznak. Sajnos. És nem is az a lényeg, hogy ki nyert, hanem az, hogy a szavazásra jogosultak 70%-a magasról szart a politikusokra, választásra.

Badeni_lakos 2013.03.25. 23:49:03

310 Forintos EUR árfolyam mellett már mindenki ki akar jönni majd munkát vállalni,
320 Ft fölött kritikus lesz a helyzet,
325 Ft fölött pánik, mindenki menekül,

330 Ft felett tarthatatlan: összeomlik a Forint meg az államadósság úgy ahogy van.

DE BORULJON is ki a bili, meg tele van FOSSAL.
'72 óta fossák tele fentről adóssággal.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.03.26. 08:06:51

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: :x

tessék, akkor fejtsd ki a te alternatívádat, ami elhozza a kánaánt, amire minden felsőbbrendű demokrata értelmiségi szavazni fog, mint dopemanre a messiásra...

sok sikert hozzá!
süti beállítások módosítása