Ha az elmúlt időszakban valakinek még nem lett volna egyértelmű a totális kormányzati alkalmatlanság, a mai hírek talán végérvényesen meggyőzték.

Sem a kormányzati cél, sem a kommunikáció nem érthető. Az utóbbi hetek történénéseit (és kommentárjait) elnézve furcsa érzésem támadt. Mintha a "Néró-parancs" után lennénk... Vagy a kormányzat elővette a harcban a felperzselt föld taktikáját.

Sokszor, sokan mondták már, hogy ennél már nem merészkednek messzebb, ez a határ lesz a végső, de az élet erre minduntalan rácáfolt. Most is rá fog.

A hétfői Jobbik nélküli tüntetés megmutatta, hogy bár a közvéleménykutatások a jobbszél előretörését mutatják, azért maradt tömeg középen és attól balra is. Csak ez még nem a kritikus tömeg. Gyurcsány Öszöddel és az azt követő vergődéssel túl magasra tette az ingerküszöböt, ennek most isszuk a levét. De meddig?

A 2/3-ad eliminálta az összes alkotmányos eszközt (az alkotmánnyal együtt), így nem nagyon hagyott más választást, mint a polgári engedetlenséget. Meg a radikalizmust. De hova vezet, ha radikalizmusra radikalizmus a válasz? Weimarizálódtunk. Múlt időben. Tudjuk, mi jön ezután.

Csakhogy a kormány kezében van egy TEK, meg egy belföldön is bevethető Honvédség, amit éppen most töltenek fel újabb 5000 fővel.

Messze még a gödör alja, van még lejjebb, vagy már ott vagyunk?

Mi a megoldás?

Egyszerű: kormányváltásnál több, rendszerváltásnál kevesebb!