Nem vagyok egy Török Gábor, de úgy érzem, így a vasárnapi időközi választások után aktuális a kérdés.

A Fidesz 1998-as váratlan választási győzelme után a párt vezetői meg voltak arról győződve, hogy ősszel elzavarják őket, megilletődtek a rájuk szakadt hatalomtól, felelősségtől. De ott voltak mellettük az MDF és a Kisgazdák Antall alatt kormányzati pozíciót betöltő „szakemberei”, illetve a pártállamban hatalomgyakorló, de időközben átállt kommunisták, no meg az amerikai kampányguruk. 1998 őszén lasszóval kellett fogni az önkormányzati jelölteket, hiszen nem volt elég emberük. Két évig, 2000-ig nagy dolgok nem történtek, az állam elműködött, az apparátus tudta mi a dolga, az ügyek haladtak, a kommunikáció hatékony eszköz volt arra, hogy úgy csináljanak, mintha csinálnának valamit. Majd rájöttek, hogyan is kell és lehet hátországot építeni.

Először ultimátumot kaptak a koalíciós partnerek pozícióban lévő emberei: vagy átlépnek, vagy repülnek. (Így lett pl. MDNP-sből Fideszes, államtitkárból miniszter Pálinkás József jelenlegi MTA elnök is.) Jött a 2 éves költségvetés, ezzel Torgyán és Dávid pacifikálva lett. Jött a Millennium, Korona-úsztatás, Széchenyi terv, jött Járai az MNB-be, érkezett az Ezüsthajó és a Happy-End, zajlott a Postabank ügy második felvonása (Auth Henrikkel, Urbán Lászlóval, állami hirdetés-cunamival, Magyar Nemzetes Sportfogadás melléklettel, emlékszünk?). A felhígult pártot centralizálták, a helyi kiskirályok hatalma csak addig terjedhetett, amíg a pártközpont hatalmát nem akarták korlátozni (értsd: nem akartak szembe menni vele).

A 2002-es váratlan vereség után pedig tudatos szervezőmunka indult hatékony kommunikációval alátámasztva. A regnáló hatalom kétségbe vonása („a haza nem lehet ellenzékben”, „választási csalás”), polgári körök kialakítása, a párt „vezérelvű” átépítése. A polgári körösök csak a pártelnöktől függtek, nem voltak beágyazva a hierarchiába. Innentől a karrier csak a pártot megtestesítő elnöktől függött. „Egy a tábor, egy a zászló”. Egyértelműen a teljes politikai jobboldal lefedése lett a cél. Ekkor még Vona Gábor is egy polgári körben ül Orbán Viktorral. Elkezdenek épülni a korabeli „Kubatov-listák”: ki, hol és milyen gyorsan mozgósítható, ki milyen pozícióban lenne a leghasznosabb. Először a kádereket válogatják, aztán a talpasokat is. Megkezdődik a „társadalom” becsatornázása a pártba. Tagozatok alakulnak (pl.: a Fidelitas mellett a Fidesz Ifjúsági Tagozata), átalakul a párt szerkezete, létrejön a választókerületi rendszer, a kerületi elnökök kiválasztásában a pártelnök vétójogot kap, így innentől már ők is csak tőle függnek. Épül a hátország a médiában is (Hír TV). No és persze jól jön a CDU/CSU pártalapítványok pénze is az építkezéshez.

Egyszerűsödnek az üzenetek, a kádári kisember kerül a középpontba („plebeljus politika”), jön a 14. havi nyugdíj ígérete, a „rosszabbul élünk, mint 4 éve”, az I. Orbán-kormány eredményeinek felnagyítása, a határontúliak bevonása („ha a határontúliaknak szavazati jogot adnánk, itt 20 évre eldőlne minden” – emlékszünk Mikola híres mondatára?)

És itt álljunk meg egy pillanatra. Hol volt ekkor az MSZP? Ne feledjük, Horn Gyula 1994-98 között 2/3-al kormányzott. 94-ben a „hogy a szakértelem kerüljön kormányra” szlogennel kapott felhatalmazást, és egy Bokros-csomag után is versenyben volt 98-ban a győzelemért az utolsó pillanatig. Ja, és az akkori kétharmad az Alkotmánybíróság döntéseire nem alkotmánymódosítással reagált, hanem revideálta az álláspontját. (Sőt, az 5 párti alkotmányozást is leállíttatták, levették a kérdést a napirendről.) Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a „pufajkás” Horn nagyobb demokrata (volt), mint a Nagy Imre temetésén feltűnt ifjú titán?

Az MSZP „demokratikusnak” mondott felépítése valójában a helyi kiskirályok hatalmán alapult, arra ment a párt, amerre az éppen aktuálisan legerősebb centrum húzta. Aki ügyesen lavírozott, az vezetővé válhatott, aki kiesett az „erős emberek” kegyeiből, az repült. Ez szépen megmutatkozott a D-206-os regnálása alatt is. A koncepció csak a hatalom megszerzéséig tartott, onnantól a koncon marakodtak. Aztán amikor elérhető közelségbe került a bukás, egy új erős ember mögé beálltak, és 2006-ban hajszállal nyertek. És itt megint elfogyott a lendület, és újraindult a marakodás, aminek az új ember is áldozatul esett. Persze volt próbálkozás „társadalmasítani” a pártot (lásd pl.: MSZP Népi Platform), de ezek a kezdeményezések inkább szolgálták a párton belüli helyezkedést, mintsem a „pártépítést” (lásd: Mesterházy és a Harmadik Hullám Platform 2002-től.) Ugyanakkor az MSZP 2006-ban a „tartsuk a jó irányt” és a „húzzunk bele” jegyében százezres demonstrációt volt képes az Andrássy útra kivinni. Soha előtte, soha azóta.

A 2006-os MSZP győzelem egy hajszálon múlt, és ezt tudta a Fidesz is. Azt is tudták ahhoz, hogy a Fidesz konglomerátum egyben maradjon, fenn kell tartani a harci kedvet. Erről szóltak már 2002 óta a pártelnök országjárásai, aztán az ismétlődő konzultációk, a rátelepedés az utcai demonstrációkra, a zsigeri ellenállás mindennel szemben, amit a kormány akart. A folyamatos ellenségkép gyártás, fenntartás (kommunisták, liberálisok, aztán gyurcsányisták, most pedig az IMF, EU, multik stb.)

Őszöd megpecsételte az MSZP sorsát. Meggyőződésem, hogy párton belülről szivárogtatták ki, és célja a túl nagyra nőtt pártelnök meggyengítése volt, csak fordítva is elsült a fegyver, és végzetes sebet kapott a célszemélyen kívül a teljes társaság, és onnantól „utánunk az özönvíz”.

A Fidesz meg csak erre várt. Egyre fokozta a hangulatot, („szerveződjünk, hogy egyszerre mozdulhassunk, ha itt az idő”), és 2010-ben totális győzelmet aratott ( „itt az idő”-„fülkeforradalom”). Beérett a 2000 óta végzett munka gyümölcse. Csakhogy előjöttek a régi reflexek. A gőg, a kivagyiság. Az is meggyőződésem, hogy ugyanarra a kommunikáció-centrikus kormányzásra készültek, mint 1998-ban, csakhogy a nemzetközi környezet megváltozott. Már EU tagként nem lehetett olyan kreatívnak lenni, mint anno (pl.: államadósság MFB-be transzferálása). És a kommunikáció elkezdte helyettesíteni a szakpolitikát. Aztán a kommunikációhoz kezdett igazodni a szakpolitika. De az már egy másik történet.

(forrás: www.168ora.hu)

A lényeg az, hogy a mostani kormány nem csinál mást, mint technikai értelemben maximalizálja a „zsákmányszerzést”. A politikait és gazdaságit egyaránt. Elfoglalni és kisajátítani mindent, amit lehet. Ez hatalomtechnika szempontjából nem meglepő és még csak nem is elítélendő. Minden, a politikai versengésben részt vevő erő erre törekszik. Csak éppen – „hála” az MSZP agóniájának – a Fidesz 2/3-ad rendkívül nagy politikai hatalmat és nagyon széles mozgásteret kapott. Minden eszközt bevetnek, kormányon is fent kell tartani az ellenségképet (lásd: multik), mozgásban kell tartani a híveket (lásd: Békemenet). „Hegyeket lennék képes megmozgatni, ha valaki eltakarítani a köveket az útból” – ezt látjuk most. Minden jó lenne, csak azok a rejtőzködő ellenségek, a multik, az EU, az IMF, a gyurcsánybajnai akadályozza a kibontakozást.

(Sportnyelven szólva: többnyire nem azok a csapatok sikeresek, amelyek technikás, szép, közönségcsalogató játékkal állnak ki, hanem amelyek eredmény-centrikusan játszanak. Amibe belefér a technikai fault, meg néhány sárga lap is. Azt pedig azért lássuk be, ha gólt kap a csapat, akkor a Kapusnak kell lehajtott fejjel kivenni a labdát a hálóból, míg ha a Csatár kapufát lő, mindenki felállva tapsol, hogy milyen szép volt a megoldás, csak a szerencse nem állt mellé. És a mérkőzést az nyeri, aki egyel többet rúg, mint az ellenfél.)

Az MSZP (és a többi ellenzéki párt) meg a kanyarban sincs. A Fidesz saját hátországát is hatékonyabban működteti, legyen elég csak arra utalnom, hogy a mutyiban született Class FM még mindig prosperál, míg a Neo már régen kimúlt…. Itt Tocsik, BKV, Zuschlag, Strabag, ott Várhegyi, Simicska, BKK, Nyerges, Közgép.

Azt gondolom, hiú ábránd a Fidesz hatalmának megroppantását a külföldtől várni. (1848-ban sem tettek mást, mint bátorító üzeneteket küldtek, majd befogadták az elmenekülőket, 1956-ban az USA elnöke golfozni ment a magyar forradalom hírére. Most mitől lenne más a helyzet?) Sem az EU, se senki másnak nem érdeke radikálisan beavatkozni. Rázzák majd az öklüket, de „show must go on”. Nem lesz túl jó egy platformra kerülni Észak-Koreával, Iránnal, már ha esetleg szankciókkal a nyakunkban kell éveket, évtizedeket ellébecolnunk, de azok az országok is elműködnek. Emlékszünk a Haider-i Ausztriára? Szankciók, ökölrázás (kardcsörtetés azért nem!), aztán minden megy tovább. Ránk is ez vár.

Viszont azt gondolom, hogy ugyanaz lesz az orbáni rendszer végzete, ami a gyurcsányié: a hitelvesztés először belföldön, aztán külföldön, súlyosbítva a gazdaság totális összeomlásával. Amíg van itthon (vagy bárhonnan) szemernyi esély valakiből elég pénzt kisajtolni a rendszer fenntartásához, addig a rezsim is marad. Addig csak a Fidesz. Mert a Fidesz-Gömböc tudatosan „felzabálta” először a politikai vetélytársakat (MDF, KDNP, Kisgazdák, MDNP stb., és ebben az olvasatban a Jobbik is csak a Fidesz radikális tagozata), aztán rátenyerelt az érdek-képviseleti világra (Kamarák, Szakszervezetek), és 2010 óta a médiára és az államapparátusra, állami vagyonra is. Eközben az ellenzék osztódással szaporodik. Amíg a „vezér” nem lesz vállalhatatlan, nem kormányozza magát gyurcsányi szorult helyzetbe (addig menekül előre a különböző szép nevű és szépreményű „akciótervekkel”, míg mindenki lemarad mögüle), és a praetoriánusok nem érzik majd elég erősnek magukat a hátba döféséhez, addig minden így marad. A Fidesz monolit Orbánnal a kormánynál.

Az az érzésem, hogy Bajnai (és a többi ellenzéki) is erre készül. Nevében ugyan 2014 a cél, de valójában már nem. A helyzet egyszerű: a Fidesz totális uralma ellen nincs elég idő erőt gyűjteni. A játékszabályokat a Fidesz diktálja, lejt a pálya és még rángatják is az ellenzék alatt. A dilemma is egyszerű: ha 2014-ben az átírt szabályok szerint beszállnak a versenybe, azzal legitimálják a rendszert, ha nem, akkor még azt a kevés erőforrást is elbukják, amit parlamenti pártként birtokolhatnának. De ha ott vannak, és a Fidesz nem nyer 2/3-al, és mondjuk nemzetközi bonyodalmak miatt alaptörvényt kell módosítani, akkor előállhat az a helyzet, hogy a farok csóválja a kutyát. (Mondjuk benne van a pakliban, hogy a 2/3-os törvények egy részét visszacsinálják a választások előtt, de szerintem erre sincs már idő.) Ezt láttuk az 1994-1998., és 2002-2006. közti SZDSZ-nél. Hogyan tudja egy kisebbség zsarolási potenciálját felhasználva keresztülvinni az akaratát a többségen. A mai ellenzék erre játszik. Veszélyes játék. De megnyerhető. És ha így lesz, akkor 2014-2018 közt kénytelenek leszünk ugyanúgy végigszenvedni a Fidesz agóniáját, ahogy 2006-2010 közt végigszenvedtük az MSZP-ét.

És van tartalék a Fideszben. Az MSZP, ha egy-egy területen valamely alrendszerben reformálni akart, és ellenállásba ütközött, először egyeztetett, aztán kockázatot minimalizálva kihátrált, vagy egy öszvért hozott létre, amivel elodázta a problémát (pl.: egészségügyi reformok sora). Ha nem csinálok semmit, abból baj nem lehet, ugye? A Fidesz minden jelentős társadalmi csoportnak szinte egyszerre ment neki, - a „szent tehén” nyugdíjasokat talán kivéve - egymás ellen kijátszva őket, úgy alakítva a környezetet, hogy az egymással marakodók közt kvázi döntőbíróként léphessen fel (lásd: érdekegyeztetés átalakítása, minimálbér ajánlás). Ameddig lehet, igyekszik elodázni a vele szemben állók összefogását, eddig sikerrel. (lásd: érintettek külön tüntetései a „bohócforradalomtól” a Milláig. Ha ezek egyszerre történnének, nem csak képzelni kellene a kétmillió tüntetőt a Kossuth térre.)

Az unorthodoxia csak a hatalomtechnika ideológiája. Se több, se kevesebb. Ez az ideológia, és csak ez győzi majd le a Jobbikot is. Elveszi a levegőt előlük. Sajátos a Fidesz demokrácia-felfogása, de mégiscsak van neki. Lételeme, hogy legitim – vagy annak látszó – felhatalmazása legyen. Sosem cselekszenek anélkül, hogy arra „felhatalmazást ne kapjanak” a néptől (lásd: a parlamenti 2/3-ad helyett az emberek 2/3-ának támogatásáról beszélnek, holott valójában a leadott szavazatokat tekintve kb. 25-27% áll mögöttük, ill. lásd még konzultációk, vagy a rezsicsökkentést támogató visszás aláírásgyűjtés stb.). Valamint azt is illene megértenie az ellenzéknek, hogy a „demokrácia” nem a megfelelő hívó szó (lásd: a DK és a 89-es demokraták). Ahogy a CDS felár, a keresztárfolyam, és az adósságráta sem az. A „kommunisták”, „ügynökök” szélesebb ellenségképet rajzol, mint „a Zorbánviktor”. Előbbivel szélesebb spektrumban lehet lőni nagyobb találati aránnyal, míg utóbbi inkább erősíti a megnemértett és külföldről támadott néptribun képét. A „kormányváltásnál több, rendszerváltásnál kevesebb” szlogen pedig már foglalt. A „rezsimváltás” pedig önmagában ellentmondás.

A képlet az is lehetne: májusban és augusztus-szeptemberben két közvélemény-kutatótól kell az ellenzéknek mérést rendelnie körzetenként (106). És mindenhol az a szervezet indul, aki az adott körzetben a legjobban áll. Így egy ellenzéki jelölt is lesz, meg nem is. Lesz összefogás, meg nem is. Az országos listára az egyéni győztesek és vesztesek is visznek szavazatot, tehát sanszosan minden ellenzéki párt is tud frakciót alakítani. Vagyis mindenkinek csak kb.25- 30 körzetre kell koncentrálnia az erőforrásokat, és a 106-ból hozni kell 55-60 körzetet. Nem lehetetlen. Miközben a Fidesz és a Jobbik egymástól vesz el szavazatokat, és erőforrásaikat szétforgácsolják. Ez is lehetne egy forgatókönyv.

Hamarosan dönteni kell. Kérdés, hogy a „Haza és Haladás” ügyét mi szolgálja jobban: Széchenyi konzervativizmusa, Kossuth radikalizmusa, vagy Deák pragmatizmusa.

Mert ha minden így marad, akkor továbbra is, és még sokáig csak a Fidesz!

Ám ne legyen igazam, de azt hiszem, zseniális átverés áldozatai lesznek hamarosan a pedagógusok. (Igen, megint a vesszőparipám, a pedagógus-életpálya.) És ahogy az Orbán-Balog-Hoffmann triumvirátust hallgatom, egyre erősödik bennem az érzés, hogy nem tévedek. De nézzük, miről van szó.

 Szögezzük le, az utóbbi időben két dolgot jelentett ki a kormányzat határozottan:

1. nem lesz pedagógus elbocsátás,
2. bevezetik a pedagógus-életpályamodellt 2013. szeptember 1-től.

 Ez eddig így csodás.

 Honnan is indulunk?

(Táblázat innen)

Mi is a terv? (a százalékok a mindenkori illetményalap – a minimálbér 180-200%-a – százalékát jelentik): 

(kép innen)

Hol a trükk? A részletekben!

Először is felelősségem teljes tudatában kijelentem, hogy lesz pedagógus elbocsátás. Valahol 15 és 20 százalék között. Vannak erre utaló jelek. Például, hogy „soha nem mondtuk, hogy nem lesz elbocsátás”. Például, hogy jövőre nem „fejpénzt”, hanem „csoportpénzt” kap az iskola. Értjük, ugye? 20 főre is annyit ad, mint 30-ra. De a beiskolázás kötelező.

A felsőoktatás átalakítása miatt 50 ezerrel kevesebben jelentkeztek idén egyetemre, főiskolára. Ahogy 20%-kal kevesebben mennek gimnáziumba is. A szakiskolákban heti 12 közismereti tárgy van, ebből 5 testnevelés, kettő idegen nyelv, 1 osztályfőnöki, a többit osszák be. Folytassam? Majd talán máskor.

Most jön a lényeg. 2013. szeptember 1-től a pedagógusokat besorolják az új bértáblába. De ez nem automatizmus. Aki két évnél nem régebben van a pályán, gyakornok lesz, innen csak minősítő vizsga (egyszeri aktus) után léphet feljebb. A többi pedagógus a Pedagógus I. kategóriába kerül (ahol a szolgálati évek is számítanak a differenciálásban, de ez eddig is így volt.) ÁMDE! Innen csak minősítő eljárás (folyamat!) után lehet feljebb lépni! Vagyis attól, hogy valaki megfelel a Mestertanár szintnek, szeptembertől nem lesz az!

 Az OFI most toborozza – EU pénzből természetesen, mi másból? – a majdani szakértőket, akik a kormányhivatalok felkérésére 5 ÉV ALATT kell, hogy minden tanárt minősítsenek ebben az eljárásban: órákat látogatnak, szakmai munkát értékelnek stb. És csak azokat a pedagógusokat értékelhetik, akiket arra a Kormányhivatal kijelöl.

 Hm, erre mondják: ügyes.

Csak hogy értsük: kirúgják a pedagógus kar 15-20%-át, akiknek a felszabaduló bértömegéből (mert idéntől bértömeg gazdálkodás van ám) az idén még pályán maradók megkapják az emelésüket (Pedagógus I.-re. Vagyis egy 5 éve tanító pedagógus br. 211.680 Ft-ot fog kapni, ami nettó 138.650 Ft.). Aki esetleg kategóriát ugrana a szolgálati évei miatt szeptembertől (kevés olyan pedagógus van, aki nem szeptemberben kezdett tanítani) annak úgyis csak a következő év januárjától jár az emelés, tehát az már a 2014-es költségvetés. Feltéve, hogy 2014-ben elkezdik a minősítő eljárásokat, akár már 2015-től is találkozhatunk olyan pedagógussal, aki elérte a Pedagógus II. kategóriát. (Sőt kategóriaugrás is lehet, ha a minősítő eljárás eredménye azt indokolja, de a nyakam rá, hogy az nem lesz tömeges.)

Mi történik? Újabb 4-5000 munkanélkülivel több lesz, ahogy nem lesz kevesebb a túlterhelt, ideges, még mindig messze a nemzetgazdasági átlag alatt kereső pedagógus sem, az oktatás színvonala a pénzkivonás, a tantervi és létszámbeli, intézményfenntartó-váltó kavarások miatt tovább zuhan, de a kormányzati sikerpropaganda csúcsra járhat.

Nem mellékesen kampányolni is lehet vele 2014-ben, hiszen amikorra a rendszer bejáratódik vagy ők kormányoznak, vagy nem. Meg lehet ellenérzéseket ébreszteni a társadalomban, hogy lám-lám, a pedagógusok milyen jól jártak. Pedig nem. Nagyon nem.

És a legborzasztóbb, hogy ezt 5 szakszervezet lepacsizta! Csak a PDSZ maradt a gáton.

De mint azt az elején is írtam, ne legyen igazam.

...akkor az E2014 ünnepi szónokainak azt tanácsolnám, hogy a nemzeti romantika helyett a pozsonyi országgyűlésről, az 1848. áprilisi törvényekről, és azok lényegéről beszéljenek. Arról, hogy a rendi (feudális) Magyarország a kornak megfelelő polgári, parlamentáris állammá vált. Hogy az 1848-49-es eredmények kiteljesedése a Kiegyezés.

Hogy az ún. "forradalmárok" mandátumot sem szereztek az első, 1848-as népképviseleti választáson. Hogy az első - a népnek felelős! - kormány tagja Battyányi, Széchenyi, Kossuth, Deák, Eötvös.... Különböző politikai múlttal, különböző ideológiákkal, akiknek egymással is voltak vitái - lásd Kossuth és Széchenyi - de ezeket félre tudták tenni akkor, amikor szükség volt rá.

Hogy lehetett ez?

"... program, melyet az 1847-48-i országgyűlésen keresztülvittünk, egyenesen azon reformmozgalom eredménye, mely már 1790 óta fennállott az országban: e program alapelvei nyilvánosan megvitattatnak éveken keresztül, évekkel a februári forradalom előtt, s mi ez izgató eredmény befolyása alatt semmit sem változtattunk programunkon."

Kossuth Lajos

Hogyan lehet ezt külsőségekben is megjeleníteni? Van rá ötletem.

A Fidesz kisajátította a kokárdát (3.), az MSZP a Kossuth-címert. Akkor az E2014 térjen vissza a 48-as, hagyományos kokárdához (1.), az ő képviselői viseljék mindenhol azt. Amit a márciusi ifjaktól a honvédekig mindenki viselt annak idején. És ha a mélymagyarok nem értik, akkor széles mosollyal tartsanak nekik történelemórát.

Én ezt tenném, ha én lennék Szigetvári Viktor.

Olyan országban élek, amelynek nincs Alkotmánya, de van Alaptörvénye. Amelyet az Alkotmánybíróság nem vizsgálhat, de aminek betartását az Alkotmányvédelmi Hivatal felügyeli. Amit hatálybalépése előtt 13-szor módosítottak. Amit hatályba lépése óta negyedszer módosítanak úgy, hogy a módosítás nagyobb terjedelmű, mint az eredeti szöveg. Ami úgy váltotta le a „Sztálinista Alkotmányt”, hogy bűnözőknek minősítette a kommunista-szocialista rendszer vezetőit, de a kidolgozását a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága tagja, a Hazafias Népfront volt elnöke vezette. Ahol az előző rendszer apparatcsikjai közellenségek, de a jelenlegi külügyminiszter 1989-ben privatizációs kormánybiztosként akkor lépett be a Magyar Szocialista Munkáspártba, amikor mindenki más már kilépett onnan. Ahol a kormány úgy küzd a letűnt kor képviselőivel, ügynökeivel, hogy beemeli őket a kormányba, az ország vezetésébe.

Olyan országban élek, ahol a kormányzó Fiatal Demokraták Szövetsége – Magyar Polgári Szövetség pártszékházát nyugdíjas békeharcosok (munkásőrök?), és elítélt bűnözők védik, ahol paramilitáris alakulatok vonulnak be településekre rendet tenni, pedig működik (még) a rendőrség is.

Olyan országban élek, ahol eddig a Nemzetgazdaságot, most pedig a Nemzeti Bankot egy táltos irányítja, aki korábban privatizációs ügyekben illetékes kutatóintézeti vezető és pártállami minisztérium főosztályvezetője volt, ahol a Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai államtitkára egy földrajztudós, ahol a három legfőbb közjogi méltóság kollégiumi szobatárs volt, ahol a legfőbb bíró is csak a pártalapító atyák családtagja lehet, ahol a gazdasági visszaesés negatív növekedés, ahol a recesszió és szociális válság tündérmese, ahol a reform szitokszó, és az állami elvonás növelése nemmegszorítás.

Olyan országban élek, ahol a Nemzetközi Valutaalap úgy ellenség, hogy közben az ország a szervezet tagja, tagdíjfizetője, és az állam képviselője ott ül a szervezet közgyűlésében és igazgatóságában. Ahol az Európai Unió úgy ellenség, hogy annak vétójoggal rendelkező tagja az ország, képviselői ott ülnek az EU-t vezető Európai Bizottságban illetve az Európa Parlamentben. Olyan országban élek, amelynek fejlesztéseit 97%-ban az ellenségei finanszírozzák. Olyan országban élek, amelynek megéri szabadságharcot vívnia azért, hogy lejáró adósságait minél drágábban finanszírozhassa, hiszen kiapadhatatlan erőforrásokkal, főleg önbizalommal rendelkezik.

Olyan országban élek, ahol a településeknek úgy kell önkormányozniuk magukat, hogy ehhez sem pénzt, sem paripát, sem fegyvert nem kapnak.

Olyan országban élek, ahol minden rosszért a gyurcsány-bajnai-oszkó-kommunista-elmúltnyócév-külföldiügynökök-multicégek a felelősek, miközben a kormány minden létező jogállami intézményt maga alá gyűrve, az államadósságot – 3000Mrd forintnyi nyugdíjvagyont is beleölve – a 2010. márciusi 78,3%-ról 2012 decemberére 79%-ra felcsökkentve igyekszik jobbítani a zemberek életminőségén. Ahol a hatalomátvételkori 265 Ft-os euró árfolyamból alig pár hónap alatt sikerült 324 Ft-os árfolyamot csinálni, hogy aztán unorthodox módszerekkel és az ország legdrágábban felépült Patyomkin-falvával mentsék a bajbajutott devizahiteleseket.

Olyan országban élek, ahol a kormánynak sikerült az „etióp béreket kombinálni a svéd adórendszerrel”, ahol természetesen nem a zemberek fizetik meg a különböző gazdasági szektorokra kivetett különadókat. Legfeljebb csak közvetve, ha mégis áthárítják a szolgáltatók.

Olyan országban élek, ahol hivatalos álláspont, hogy ha nincs kréta az iskolában, akkor arról a tanerőnek kell gondoskodnia. Ahol nemtandíjat kell fizetni a felsőoktatásban, és ahol a diplomaszerzés után csak az országhatárokon belül áramolhat szabadon a munkaerő. Ahol úgy modernizálódik az oktatás, hogy 25%-kal csökken a közismereti órák száma, ahol úgy lesz versenyképes az oktatás, hogy a felsőoktatási intézmények 2/3-át bezárják, ahol a gimnáziumokba jelentkezők száma évente 25%-kal csökken.

Olyan országban élek, ahol úgy vezetnek be elvárt béremelést, hogy közben csökken az állampolgárok jövedelme. Ahol úgy csökkentenek adókat, hogy közben az átlagos adóterhelés nő. Ahol a jegybanki alapkamat a 2010. március 30-i 5,25%-ról a 7%-ot is érintve 2013 februárjában ért vissza az 5,25%-os szintre.

Olyan országban élek, ahol csak azért 10,9 % a munkanélküliségi ráta (2012. dec.), mert kb. 500 ezer honfitársunk már külföldön dolgozik. Ha ott nem dolgoznának, most 20%-os munkanélküliségről írnék.

Olyan országban élek, amelynek lakói büszkék történelmükre, szép természeti és épített környezetükre, vélt vagy valós Nobel-díjasaikra, találékonyságukra, kurucos mentalitásukra, forradalmaikra, eszükre és kitartásukra. Ahol mindig 20 év múlva lesz jobb, és csak addig kell kibírni.

Olyan országban élek, amelynek van múltja, van jelene, de ha így megy tovább, nem lesz jövője.

Most, hogy újraindult a felsőoktatással kapcsolatos adok-kapok, a kormány(párt) és csatolt részei nekiálltak hitelteleníteni a hallgatói érdekvédőket. Meg úgy az egész felsőoktatást. Úgy állítják be, mintha minden felsőoktatási intézmény színvonaltalan pénznyelő, az ott tanulók meg ingyenélő kocsmatöltelékek lennének. Mintha nem a közeljövő munkavállalói elitjéről lenne szó. Tényleg ezt gondolják a saját gyermekeikről (is) a NERtársak?

A kormányzati kommunikációs csapat ügyessége, hogy lassan sikerül a közhangulatot is a hallgatóság és diákság ellen hangolni. Attól, hogy sikeres a kommunikáció, attól még hazug.

Csupán néhány példán keresztül szeretném felhívni a tiltakozó fiatalokat pocskondiázók figyelmét arra, hogy előbb gondolkodni kellene, aztán támadni.

Nézzük, mit is mondott az éppen "nem megfutamodó" államtitkár a "pedagógus-életpálya modellről":

"Az államtitkár arról is beszélt: a pedagógus-életpályamodell "valódi fordulatot jelent", mert évtizedek óta adós a politika azzal, hogy a pedagógusok munkáját jobban szabályozza és előrehaladását garantálja. Így bruttó 135 ezer helyett 196 ezer forint lesz a kezdő tanárok fizetése, a kutató tanároké pedig az egyetemi oktatókéhoz lesz hasonló."

(Saját véleményem a jelenségről itt.)

Csak hogy értsük: a bruttó 196.000 Ft nettó 128.300 Ft. (A 135 ezer meg 88.400 Ft. A 98.000 Ft-os minimálbér nettó 64.190 Ft)

Nézzük meg, mennyibe kerül mondjuk egy leendő magyartanárnak (szándékosan nem természettudományi képzés, mert az jó eséllyel a piacon vagy külhonban is el tud helyezkedni, míg egy magyartanár bajosan), hogy diplomát szerezzen: félévente 300-400 ezer forintba, meg emelt szintű érettségibe, de a nyelvvizsga sem hátrány. És nem havi részletekben, hanem a képzés (félév) megkezdésekor, egyösszegben! (Ez csak a képzésre közvetlen kifizetett összeg, ehhez jön a lakhatás, utazás, tankönyvek etc.) Vegyük csak a közép értéket, 350 ezer forintot. Az évi 700 ezer. 5 éven át. Az 3,5 millió. Mondjuk ezt Diákhitel 2-ből (jelenleg 2% kamat) fedezi. A megélhetését meg Diákhitel 1-ből (jelenleg 6-6,5%kamat), na és persze kap otthonról is és/vagy dolgozik (ha dolgozik, adózik is!) mellette.

Kaphat ösztöndíjat is (normatíva 5%-a) vagy szociális támogatást (normatíva 20%-a), de ez néhány intézmény gyakorlatától eltekintve édeskevés.

Kilépve az egyetemről mondjuk 23 évesen kb. -5 milliónál tart. Elkezd dolgozni, és hitelt törleszteni. Kérdezem én: miből és hogyan is tellik majd neki családalapításra, lakhatásra, életkezdésre? Mire is elég a "béremelés"?

Akkor most nézzük, mit kap egy szakképzős az államtól. Nézzünk egy villanyszerelő tanoncot. Összesen 3 év (2 év általános szakiskolai alapozás+1 év szakma) alatt megszerezhető a végzettség. Képzési hozzájárulás (tandíj) értelem szerűen nincs. Ahogy egyéb fizetnivaló sem.

És mit kap? Ha az átlaga 4,5 fölött van, akkor:

• ösztöndíj: 60.190 Ft/hó, azaz a nettó minimálbér
• ha hiányszakmát tanul (a villanyszerelő az), akkor további nettó 30.000 Ft/hó ösztöndíj.
• ha egyéni fejlesztést vállal (útravaló program) további nettó 7000 Ft
• ha szociálisan hátrányos helyzetű, további 7000-10000 Ft/hó.
• gyakorlati képzés alatt étkezési hozzájárulás (vagy ingyenes étkezés, vagy egy étkezés ára naponta)

Összesen: 104.000 Ft nettó. És ebben a Bursa Hungarica és egyéb speciális támogatások nincsenek is benne. (Most tegye fel a kezét, akinek a felsőooktatásban ennyi össze tud jönni csak ösztöndíjból!) De a havi 60-70 ezerhez nem is kell megszakadni.

És ott áll 17 évesen, keresett 3 év alatt közel 3 millió forintot, nincs hitele. A képzése alatt magasabb volt a "jövedelme", mint az őt tanító pedagógusé (lásd: fent)! Külföldön kapkodnak utána, ha német nyelvterületre megy 600-1400 eurós (177-415 ezer forint 295-ös árfolyamon) a kezdő fizetése, itthon 160-400 ezer forintos bruttó bérrel helyezkedhet el (jelenleg). (Hogy is van ez a röghöz kötés? Drága a felsőoktatási képzés? Muhaha!)

Szóval feleim, tessék lehiggadni, és kicsit átértékelni ezt a tandíj-hallgatói szerződés-röghöz kötés-romkocsma effektust.

Persze, aki nem hiszi, nyugodtan járjon utána. Pont ez is lenne a lényeg.

 „A kultúrpolitikának egyik sarkalatos elve, hogy minden várostípusnak megfelelő iskolafajtát kell adni. A falunak a népiskola, a kisvárosnak a polgári iskola, a középvárosnak a középiskolák különféle fajtája jár ki, igazi nagyváros pedig bajosan képzelhető el főiskolák, különösen egyetem nélkül.”

(Klebelsberg Kunó, 1922.)

A magyar oktatási rendszer átalakításától hangos a közbeszéd hónapok óta. Dobálóznak számokkal, intézményekkel, elvekkel, de csak kevesen érintik a lényeget (például itt és itt).

Nézzük csak, kik is azok a „pedagógusok”: a bölcsődei gondozók, dadusok, az óvónők, az általános iskolai tanítók, általános iskolai tanárok, középiskolai tanárok, szakiskolai szakoktatók, gyógypedagógusok, iskolai logopédusok, szabadidő szervezők, főiskolai és egyetemi tanársegédek, adjunktusok, docensek, doktori iskolák professzorai, mérnöktanárok, gyakorlati oktatók, pedagógiai asszisztensek…

Ezek az emberek családi napközikben, bölcsődékben, óvodákban, általános- és középiskolákban (4-6-8 osztályos gimnáziumokban), integrált szakképzőkben, szakközépiskolában, általános művelődési központokban, pedagógiai szakszolgálatoknál, képességvizsgáló bizottságokban, felsőoktatási intézményekben, kutatóintézetekben, gazdasági társaságoknál végzik munkájukat. Munkahelyük lehet állami, állami-önkormányzati, egyházi, alapítványi, kisebbségi/nemzetiségi önkormányzati, vagy magán fenntartású.

Nagyjából ők a „pedagógus társadalom”. Őket próbálja most „államosítani” pártunk-kormányunk.

A lépés jól illeszkedik az eddigi irányvonalba. A köztisztviselőkből kormánytisztviselők lettek, csak hogy mindenki értse, nem a köz(össég) ügyeit intézi a közhivatalnok, hanem a kormány utasításait hajtja végre a kormánylakáj. Az államapparátusban újraépült a feudális hűbéri rendszer, most az oktatáson a sor. A „Jó állam” koncepciója mögött egy tekintélyelvű, centralizált, alkotmányos monarchia képe rajzolódik ki, ami bár nem áll távol történelmi hagyományainktól, de a XXI. századi Európában azért anakronizmus. Ahogy az egész oktatás átalakítás koncepciója is az.

Amikor 2008-ban Hiller István, akkori oktatási miniszter felajánlotta, hogy az állam átveszi a bajba jutott önkormányzatok oktatási intézményeit, a Fidesz farkast kiáltott. Volt akkor szó államosításról (tsz-esítésről), helyi önrendelkezés korlátozásáról, intézményi autonómia korlátozásáról. Most mi van?

Önmagában nem ördögtől való az oktatás átszervezése, de ami most zajlik, az esztelenség, nem átalakítás.

"Emelni kell a magyar dolgozó tömegek értelmi színvonalát [...] és szisztematikusan nevelni kell minden téren elsőrangú szakembereket, akiknek az a hivatásuk, hogy közgazdasági vezérkara legyenek a magyar termelésnek. Nem elegendő, ha a nép megtanul egy picit írni, egy picit olvasni, egy picit számolni. A pusztán elemi ismeretek félműveltsége rosszabb a teljes tudatlanságnál.”

   (Klebelsberg Kunó, 1927.)

 

Például kimondottan hasznos és üdvös a 3 éves kortól kötelező óvodáztatás. Ez az egyik legjobb módja a szocializációs hátrányok leküzdésének, minél előbb integrálni a leszakadó társadalmi csoportok gyermekeit. Csakhogy ez a törekvés az alsó fokú iskolában azonnal meg is szakad. Ahhoz, hogy a hátránnyal érkezők felzárkózzanak, az egész alsó tagozaton átívelő felzárkóztató és tehetséggondozó programokra van szükség már a tanterv szintjén. Itt kell hangsúlyt kapnia a készség és képességfejlesztésnek, ehhez minden iskolába iskolaorvos, iskolapszichológus, logopédus, gyógytestnevelő, és lelkes, szakmáját elhivatottan művelő és gyerek centrikus pedagógusokra van szükség. Ez pedig pénzbe kerül, rengeteg pénzbe, ami persze nincs betervezve a rendszerbe. Arról nem beszélve, hogy a nyugati határszélen már azért van gyerekhiány az alsó fokú oktatásban, mert a szomszéd országban dolgozó, ott adózó szülők a gyerekeiket is viszik ingázni. A túloldalon pedig magyar anyanyelvű tanárok tanítják őket magyarul (is) a tananyagra, mert a sógorok legszegényebb tartománya hosszabb távon profitál a jelenségből, és ezért (pénzt)áldozni is hajlandók.

A középfokú oktatás drámai indikátora az átalakításnak. Gimnáziumi osztályok tűntek és tűnnek el a semmiben: már az előző (2012-2013. évre vonatkozó) felsőoktatási keretszám szűkítés is 20-25%-os csökkenést hozott a felvételiken, az idei adatok ennél is rémisztőbbek. Év végén tömegesen jelentkeznek át a gimnáziumokból a szakképzőkbe, mert elérhetetlenné vált a felsőoktatás sokak számára. Hiszen a gimnáziumot többnyire a továbbtanulás szándékával választották a fiatalok. (Ha szakképzésben tanul, és nem bukik meg, akár a minimálbért elérő ösztöndíjat is kaphat vö: felsőoktatási ösztöndíj, illetve Felsőoktatás vagy szakképzés). Vagyis már egy éve elvesztette jövendő hallgatóinak 20-25%-át a magyar felsőoktatás, és még nincs vége.

 A szakképzők folyamatosa présben vannak. Több lépcsőben létrehozták a Térségi Integrált Szakképző Központokat, akik majd megoldják a magyar gazdaság munkaerő gondjait. Ennek abszurditásáról korábban már írtam. Itt csak annyit idéznék:

„Csak hogy jól értsük: a kormány, miután az általános iskolai ismeretanyag elsajátítását 100%-nak veszi, (ami ugye azért is nonszensz, mert nem mindenki kitűnővel kerül ki onnan), a szakiskolákban bevezetett duális képzés (30% elmélet, 70% gyakorlat, ettől duális) során elegendőnek tart heti 12, írd és mondd: tizenkettő közismereti órát. Lefordítom (nem vicc, tanterv!): 5 óra testnevelés, 3 óra idegen nyelv (sic!!!), 1 óra osztályfőnöki, a maradék 3 óra a többi tantárgy (magyar nyelv- és irodalom, matematika, földrajz, biológia, kémia, fizika, történelem, informatika stb.) Nem, nem tantárgyanként, ÖSSZESEN!”

„Önálló gondolkozásra hajló demokratikus korunkban pusztán hatalmi szóval, a tanterv, a tantárgyak autokratikus előírásával a kérdést eldönteni nem lehet.”

(Klebelsberg Kunó; 1924. Nemzeti Újság)

A mai 14-15 évesek (szülei) sokszor már fél szemmel a nyugati országok munkaerő-piacára tekintve választanak iskolát: minél előbb szakmát és nyelvtudást szerezni, aztán irány a Nyugat!

Az pedig csak hab a tortán, hogy a leszállított tankötelezettség következtében 17 éves szakmai végzettségű munkavállalók kerülnek ki a munkaerő-piacra, akik fogadását a legújabb Munka Törvénykönyve (2012. évi I. tv.) iszonyatosan megnehezíti. Hol tud elhelyezkedni egy „szakmunkás”? Ha nem egyéni vállalkozó, akkor az ipari szektorban, a termelésben, a termék-előállító üzemekben. Ezek nagyrészt folyamatos, többműszakos munkarendben dolgoznak. Csakhogy a 18 év alatti munkavállaló csak és kizárólag reggel 6 és este 22 óra közt vehető igénybe munkára. Napi munkaideje a 8 órát, heti munkaideje a 40 órát nem haladhatja meg, számára 45 perc munkaközi szünetet kell biztosítani. Nem vehető igénybe túlmunkára, rendkívüli munkavégzésre sem kötelezhető, veszélyes munkakörben nem alkalmazható. Valamint munkáját rugalmas és egyenlőtlen beosztásban sem végezheti. Vagyis aki ezt a rendelkezést kitalálta (gondolom, Demján Úr most csuklik erősen), nyilván tökéletesen végiggondolta, mennyire életszerű, hogy ezek a gyerekek (mert azok, nem igazi munkavállalók, azért ezt lássuk be) tömegével tudnak majd elhelyezkedni a magyarországi iparvállalatoknál.

 

„A középiskolának az általános műveltség mai fogalmához képest természetesen gondot kell fordítania a természettudományi ismeretek közlésére is, de miként a többi tárgyaknál, itt sem az adattömeg elsajátítását, az ifjú értelmét meghaladó elméletek és meddő levezetések betanulását követeljük, hanem segítsük elő a tanuló általános természetismereti tájékozódását, fejlesszük a természettudomány iránti fogékonyságát és fordítsunk nagy gondot a természeti jelenségeknek és természettudományi elveknek a nemzet gyakorlati gazdasági életével való összefüggéseinek megvilágítására.”

(Hóman Bálint; 1934. évi 11. törvény a középiskolákról)

    

A felsőoktatás problémája már 1995 óta téma, és megnyugtató megoldás ma sincs rá. Még Magyar Bálint kezdte a felsőoktatási integrációval, a 2000 forintos tandíjjal, aztán ezt Pokorni folytatta a diákhitellel. És itt visszautalnék az elején citált „pedagógus társadalomra”: Magyar Bálint egységes, egyetemi szintű tanárképzést akart, Pokorni alatt a vidéki pedagógusképzők elhagyták nevükből az „óvó-tanító-tanárképző” meghatározást (Sopron, Szombathely, Eger, Nyíregyháza, Szeged, Pécs, az egyetlen gyógypedagógiai képző, a Bárczy az ELTE kara lett). A pedagógusképzők ez évek alatt önálló intézményből karokká váltak, aztán egyetemi rangért versengtek csak csupán a magasabb finanszírozás reményében és a megmaradásért vívott évtizedes harc következtében. Közben a pedagógusképzés színvonala – tisztelet a kevés kivételnek – egyre lejjebb került, amiben nyilván az is közrejátszott, hogy többnyire az jelentkezett ilyen intézménybe, akinek esze ágában sem volt oktatóvá válni, csak egy jó alapdiplomát akart.

Lehet tandíjazni, lehet. Csak előbb valódi ösztöndíj-rendszert (amint a neve is mutatja: ösztönző díj!) kellene kialakítani. Javítani kellene a 30%-os kollégiumi ellátottságon, hogy ne albérletre menjen el a hallgatók és családjaik minden pénze. Meg korszerű oktatási segédanyagokra, tankönyvekre. Megmosolyogtató, hogy azt állítják, eddig ingyen tanulhattak a hallgatók. Ez súlyos tévedés. Képzési hozzájárulás, költségtérítés eddig is létezett, ahogy vizsgadíjak is voltak, vannak. Nem beszélve a tankönyvekről: egy félévben 12-20 tárgyat kell a kreditek miatt felvenni, a legolcsóbb tankönyvek 6-8 ezer forintba kerülnek, és tantárgyanként 2-3 kell belőlük, ezen felül kell még jegyzeteket venni vagy fénymásolni. Ez utóbbi sem olcsó már. Szóval eddig is akár havi százezerbe is fájt egy egyetemista egy családnak, ezt tetézi most a tandíj. Ezzel szemben áll az egyébként – mondjuk 4,5-ös átlagot tekintve - a minimálbér kb. 20%-át elérő ösztöndíj (bár ez intézményenként változik) meg a szociális alapon járó csekély támogatások.

A doktori iskolák kaotikus világát pedig mi szemléltetné jobban, mint Schmitt és Semjén plagizálása, az ügyek kezelése, és következménye.

 

„A kis nemzeteknek gazdálkodniuk kell erőikkel és nyilvános gyűjteményeiktől meg kell kívánniok, hogy bizonyos mértékben a kutatóintézetek feladatait is magukra vállalják. Az egyetemek és a tudományos akadémiák fejlődése arra tanít bennünket, hogy a magas kultúra igazgatásának klasszikus formája nem a bürokrácia, hanem az autonómia, ami természetesen nem zárja ki azt, hogy erős egyéniségek az adott korlátokon belül is megtermékenyítő befolyást ne gyakoroljanak.”

(Klebelsberg Kunó, 1925.)

    

 És akkor a felnőttképzésről és a nyelviskolákról még nem is beszéltünk.

Szembe megyünk saját érdekeinkkel, és nem mellesleg az Európai Unió (aminek mi is tagjai vagyunk, nem kibicek) alapvető érdekeivel és elképzeléseivel. A Bolognai folyamat, a LLL (LifeLong Learning – élethosszig tartó tanulás) arra a megállapításra épül, hogy a versenyképesség fenntartása (kialakítása), a gyorsan változó világ megköveteli a folyamatos ön- és továbbképzést. Profánul úgy is mondhatnánk, hogy a mai ember „7 évente szakmát vált”. Ehhez széles látókör, biztos alaptudás, az információszerzés képessége, a tanulás igénye elengedhetetlen. Ahogy az alap készségek és képességek biztos alkalmazása is. (Most ugye épp visszalépünk a „képességfejlesztő” oktatásból a „lexikális”, „poroszos” oktatásba. Bravó! Kulcskompetenciák az Európa Tanács meghatározása szerint: anyanyelven történő kommunikáció; idegen nyelven folytatott kommunikáció; matematikai kompetencia és alapvető kompetenciák a természet- és műszaki tudományok terén; digitális kompetencia; a tanulás elsajátítása; szociális és állampolgári kompetenciák; kezdeményezőkészség és vállalkozói kompetencia; kulturális tudatosság és kifejezőkészség.)

Ebből a mai magyar oktatás semmit sem képes biztosítani, szigorúan fiskális megfontolásokból a jövő felélése zajlik rohamtempóban. Mi lesz a megoldás? Röghöz kötik a 6 éveseket is?

Persze nem mehetünk el szó nélkül a „pedagógus béremelés” ügye mellett sem. Vagy, ahogy flancosan hívják: életpálya-modell. Alapvetően tisztázzuk: a közszférában 2006. óta senki sem részesült átfogó bérrendezésben. Sőt! Az új adórendszer pedig tovább torzította a viszonyokat (pl.: aki családi adókedvezményre jogosult, az nem kaphat bérkompenzációt, vagyis a gyerekeseket bünteti a magát a családok nagy barátjának hirdető kormány).

Szögezzük le: alapvetően blöffnek érzem a kormány terveit. Nem átgondolt, nincs rá fedezet, csupán (újra)választási akció. De ha és amennyiben megvalósul, akkor sem nevezhető béremelésnek: a 2006 óta tartó bérbefagyasztás kompenzálására sem elég a betervezett összeg, tehát bérrendezésnek, bérkorrekciónak is csak nagy jóindulattal nevezhető. Caffetéria, könyvpénz, ruhapénz már csak a gazdag budai kerületekben volt, vidéken már régen nincs.

Az igazsághoz persze hozzá tartozik, hogy effajta bérrendezésre szorulnának a nővérek, mentősök, földhivatali és okmányirodai dolgozók, a rendvédelmisek, és szinte valamennyi államigazgatási szerv dolgozói.

Az értelmes társadalmi párbeszédet ráadásul sztereotípiák torzítják. Legyen elég itt csak néhány dologra utalnom:

• a „pedagógusnak” sincs több szabadsága, mint más munkavállalónak, csak neki megmondják, mikor veheti ki: nyáron! Szóval ne irigykedjünk. Ha hosszú hétvégét akar, elmehet fizetés nélküli szabadságra, vagy Uram bocsá’ táppénzre... (És igen, vannak ebben a szakmában is puncsosok, akik „megtehetik”, de nem ez az általános.)
• A „pedagógus” munkaideje is heti 40 óra, nem csak bemegy és letanítja az órákat. Mert mit is csinál egy tanár? Nagy vonalakban: tantervet, tanmenetet, óravázlatot ír (igen, mert kb. évente változnak a tantárgyak nevei, az óraszámok és a követelmények, tehát ritkán lehet a tavalyit használni), tankönyvrendelést ad le, majd elszámol, órát tart (leadja az anyagot 25-30 csillógó szemű fiatalnak, természetesen differenciáltan, team munkában, egyéni fejlesztési terv szerint, amiket ő maga és kollégái együtt készítettek el), közben motivál és fegyelmez, személyes példát mutat („látod fiam, három diplomával, két nyelvvizsgával és 10 év szakmai munkával akár te is kereshetnél havi százezret…”), óraközi szünetekben ügyel a folyosók és az udvar rendjére, figyel, hogy ne dohányozzanak, igyanak és drogozzanak a fiatalok az iskolában (saját érdekében, mert ha ez előfordul, a tanárt vonják felelősségre, nem a gyereket!), korrepetál, felzárkóztató oktatást szervez és tart, statisztikákat készít (igen, mert adminisztrátorok már évek óta nincsenek), eleget tesz adatszolgáltatási kötelezettségének (fenntartónak, minisztériumnak, kamarának, hivataloknak, EUnak, intézményvezetőnek, Államkincstárnak, stb.stb.), vezeti az osztálynaplókat (személyes adatok, azok változásai, diákok egészségügyi adatai, érdemjegyek stb.), tanulmányi versenyeket szervez és/vagy részt vesz rajtuk, azokra felkészíti diákjait (szigorúan tanórán kívüli elfoglaltság keretében, sőt adott esetben hétvégén), pályázatokat ír, majd értékel és elszámol (igen, mert eddig sem volt pénz semmire, pályázni kellett, csak épp nem volt és nincs rá humánerőforrás, hát majd a tanár megcsinálja), ünnepnapokra felkészíti a diákokat, elkészíti a műsort, felügyeli az előadást (ünnepnap=munkaszüneti nap!!!), kiállításra, múzeumba, színházba viszi a diákokat, kapcsolatot tart a családsegítővel, szükség esetén a rendőrhatósággal, kihallgatásra jár, jellemzéseket készít (igen, nem olyan ritka dolog ez, ma már a lógás is büntetőjogi kategória), részt vesz intézménye egyéb munkáiban (pl.: EU pályázatok, fegyelmi bizottság, SZMK, diákönkormányzat stb. stb.), mindeközben képzi magát, hogy tudományterülete aktuális eredményeit adaptálhassa a tananyagba, önképzés útján jogi és pénzügyi ismereteket szerez, fogadóórát és szülői értekezletet tart, igyekszik képben lenni valamennyi tanítványa családi, szociális és tanulmányi helyzetével. Ha van rá lehetőség, tábort szervez, tart és felügyel. Közben felelősséget visel minden tanítványa testi és szellemi épségéért, sem fizikai sem lelki bántalmat nem okozhat diákjának, de a tanulói agressziótól csak egy jogszabályi paragrafus védi, ami lássuk be, elég sovány védelem. Munkajogilag tökéletesen védtelen, indoklás nélkül bármikor elbocsátható.
• Nem minden „pedagógus” alkalmas a pályára. Csakhogy nem a rátermettség, a szakmai hozzáértés, az elért eredmények, az innovatív hajlam a kiválasztó elv, hanem a lojalitás, az életkor és ad absurdum a párthűség.

A pedagógiai pálya ma nem versenyképes a munkaerő-piacon. (Ahogy a közszféra sem.) Egy mérnöktanár, egy informatikai oktató, egy nyelvtanár – pont akik az aktuálisan szükséges kompetenciákat oktatnák – pedagógusként 1/5-ét keresik (keresnék), mint amennyire őket a piac (értsd: vállalati szektor) értékeli. Hiány is van belőlük. Ahogy természetismeret, matematika, kémia, fizika tanárokból is. (Bár szerintem a mindennapos testnevelés miatt testnevelőből is hiány lesz. Vagy kiskaput találnak, de akkor meg mi értelme az egésznek?)

Persze a gyerekek tanuljanak etikát és hittant. Nincs is ennél fontosabb ismeret manapság. Legalább nekik legyen fogalmuk arról, mi az erkölcs, a morál. Szükségük lehet rá.

Ma a pedagógus lét nem élet, nem pálya. Amikor párt-komisszárok jobbágyaivá teszik az oktatást végzőket, amikor egy központi emberkép-ideának kell megfeleltetni a tanulókat, amikor központi ukázok vannak szakmai egyeztetés helyett, amikor fiskális érvek mentén szerveződik az oktató-nevelő munka a pedagógiai érvek helyett, amikor a kormány érdeke számít csak a gyermek érdeke helyett, amikor megalázott, hűbéri függésbe kényszerített, létbizonytalanságban tartott, keserű emberek kénytelenek a jövő nemzedékét gondozni, akkor ez az ország nagyon nagy bajban van.

 

„Mindent elkövetek, hogy iskolarendszerünket úgy alakítsam át, hogy a korábban túltengő elméleti irányt az élet nagy szükségleteivel számoló gyakorlati tendencia váltsa fel. Én jól tudom azt, és e részben ne akarjanak kitanítani engem, hogy ezzel sok szépség, sőt tovább megyek, sok vonzó nemzeti tulajdonságunk is veszendőbe mehet, de amikor egy társadalmi osztály akkora megélhetési krízisben vergődik, mint Trianon után a magyar intelligencia, akkor a kultuszminiszternek nincs joga esztétizálni, hanem azt kell nyújtania a jövő nemzedéknek, amire majd az életben szüksége lesz.”

(Klebelsberg Kunó, 1930.)

Biztos én vagyok tökéletesen tájékozatlan, de ezt most nem értem:

"A SZÉP-kártyán lévő összegek elköltésére legfeljebb pár nap híján két év áll rendelkezésre, a szabályozás szerint utána elvész az odautalt, de fel nem használt összeg. Az első ilyen „értékvesztő” határidő idén év vége, amikor a tavaly feltöltött összegek vesznek el – feltéve, hogy el nem költik azokat."

Vagyis ha jól értem, akkor a Munkáltató SZÉP kártyára utalt x összeget, ami után leperkálta állam bácsinak az x összeg 1,19-szerese után a 16% SZJA-t, majd ha a munkavállaló ilyen-olyan okból (mert mondjuk a szálláshelyre elég lenne, de egy fityingje sincs olyan egyéb szolgáltatásokra, amikre a kártyát nem használhatja,) nem tudja két éven belül felhasználni, elveszik a pénz.

Namost: ha az OTP, az MKB és a K&H rendszerében csak úgy el tud tűnni kb. 300 millió, akkor ott baj van. Vagy ha nem veszik el, kihez kerül? A banké marad? Dehát ő csak kezelésre kapta, az a Munkavállalóé! Visszakapja a Munkáltató? Hát köszi, és a kifizetett adóval mi lesz? Elviszi az állam költségvetési lyukakat foltozni? Vagy a Nemzeti Üdülési Alapítvány (vagy tudomisén most minek hívják) szociálisan rászoruló gyerekeket üdültet majd belőle? Vagy hogy van ez?

Persze, én vagyok tudatlan, de azért valaki tényleg elmagyarázhatná, mert ennek így nagyon átverés szaga van, főleg ha hozzátesszük a SZÉP-kártya eredettörténetét: emlékszünk még ugye, hogy kb. 1,5 éve pártunk-kormányunk einstandolta az utalvány bizniszt, kipaterolta a nem állami utalványok nagy részét a kedvezőbben adózó körből, és lett helyette SZÉP meg Bözske?

Egyáltalán, tudja valaki, mi szükség van erre az egész cafetéria cirkuszra?

Olvasom, hogy gondok vannak az oktatási rendszer államosításával. Magam is írtam már az oktatási kormányzat dilettantizmusáról (itt és itt), de most kivételesen segíteni szeretnék. :-)

Attól most tekintsünk el, hogy mennyire felesleges és eszetlen az egész oktatási átszervezés, írtak erről már sokan és jól. Most ragadjunk le egy részletnél.

A KIM (Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium) veszi át (nyúlja le?) a KIK (Klebelsberg Intézményfenntartó Központ) helyett az önkormányzatoktól az oktatási irányítási feladatokat ellátó dolgozókat, a pedagógusok a KIK-hez kerülnek (?), a technikai és gazdasági dolgozók meg egyelőre két szék között a pad alá (vagy utcára, ez még nem dőlt el). És most hagyjuk lógva azt az eshetőséget, hogy lesz olyan önkormányzat, aki megtartja intézményeit.

Az önkormányzat tulajdonos lesz, de nem lesz munkáltató, a KIK munkáltató lesz, utalványozó lesz, használó is lesz, de nem lesz tulajdonos, a KIM munkáltató lesz, ellenőrző hatóság lesz, de nem lesz tulajdonos, az intézményigazgató irányító lesz, de nem lesz munkáltató és utalványozó. Azon pedig ne is lepődjünk meg, hogy a gazdasági ügyek (bérek, járulékok, beszerzések stb.) bonyolítója (igen, nem intézője, bonyolítója) az Államkincstár (MÁK) marad.

Ennek a KIM-KIK-Önkormányzat Bermuda-háromszögnek azonban van megoldása. Tessék a nagy Államreformba egy kis innovációt vinni (ha már versenyképes oktatás a cél, kezdjék magukon).

2012. nyara óta hatályos az új Munka Törvénykönyve (2012. évi I. törvény). Az oktatási államtitkárság szerint:
"az érintettekre a Munka törvénykönyvének, illetve a Kjt-nek (a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény, illetve a Nemzeti köznevelésről szóló törvény szabályai érvényesek”.

Akkor adja magát a megoldás:

"195. § (1) Több munkáltató és a munkavállaló a munkaszerződésben egy munkakörbe tartozó feladatok ellátásában állapodhatnak meg.

(2) A munkaszerződésben meg kell határozni, hogy a munkabér-fizetési kötelezettséget melyik munkáltató teljesíti.

(3) A munkáltatók a munkavállaló munkajogi igényével kapcsolatban egyetemlegesen felelnek.

(4) A munkaviszonyt - eltérő megállapodás hiányában - bármely munkáltató vagy a munkavállaló jognyilatkozata megszünteti.

(5) A munkaviszony a 63. § (1) bekezdés b) pontban meghatározott okból megszűnik, ha a munkáltatók száma egyre csökken."

Tessék hát többes jogviszonyt létrehozni. Ahol az önkormányzat tovább üzemelteti az oktatási intézményt, ott KIK-Önkormányzat, ahol nem, ott KIK-KIM, vagy KIM-Önkormányzat, vagy KIK-Önkormányzat megosztásban.

Máris lesznek jogok és kötelességek, beleszólási lehetőség, irányítási és utasítási jog, fegyelmi jogkör. Az önkormányzatokkal meg tessék haszonbérleti szerződést kötni, amiben rögzítik, meddig, milyen feltételekkel használja az állam az önkormányzati tulajdonú ingatlanokat és eszközöket, és azt mikor és milyen állapotban köteles visszaszolgáltatni, ha már egyszer térítésmentesen jut a birtokukba.

Munkajogilag nem lehet akadálya az átszervezésnek, a kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad. Arról nem beszélve, hogy azonnal lesz adminisztratív úton 6-8 ezer új munkavállaló a KSH kimutatásában (hiszen a KIM és a KIK statisztikai létszáma is növekszik).

Persze ettől még az oktatási átszervezés dilettáns, szakmaiatlan és teljesen felesleges is jelen formájában, de remélem segíthettem pártunk-kormányunk nemzetszervező munkáját a NER szellemében.

A jól sikerült ebéd után a Kedves Vezető valami nagyot szeretett volna mondani az övéinek, de csak egy irtózatos böfögés lett belőle.

El kell venni a pártok állami támogatását, hisz' válság van! Átmenetileg persze, ahogy a nyugdíjvagyont. Tegyük fel, hogy a protokoll droid kórusnak igaza lesz, és meglépik. Kormányon könnyű ilyeneket mondani, tenni, hiszen kézen-Közön megoldják a pártfinanszírozást, megkérik a közpénzből fizetésnben részesülő droidokat, hogy fővesztés terhe mellett önként adakozzanak a Pártnak...

Ám legyen. De akkor ennek analógiájára éljenek meg az egyházak is az adományokból (nem, nem SZJA 1%, perselypénz és társaik!), ahogy a sportági szakszövetségek is a tagdíjakból, a színházak a jegybevételből, az iskolák meg... Na azoknak már úgyis mindegy. (De erről majd máskor.)

Válság van, emberek! Nincs idő itt cicózni holmi demokráciával, többpártrendszerrel, meg ilyen európai devianciákkal... Majd a páRT mindent elrendez szépen, nyugalom.

"Majd meggebedtem, hogy úgy csináljak, mintha kormányoznék..." - hol és kitől is hallottam én ezt korábban?

Nem emlékszem, de a mostani pótcselekvés-gyűjtemény kísértetiesen hajaz egy korábbi időszakra, és annak sem lett jó vége....

Már-már azt hittem, ezt nem lehet fokozni, aztán kiderült: lehet.

"Április közepéig kell megvizsgálnia Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszternek, hogyan fizethető ki pénzbeli ellátás helyett utalványban több szociális juttatás, így például a családi pótlék, a lakásfenntartási támogatás, a rendszeres szociális segély és az átmeneti segély, a kormány erről szóló döntése a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg."

http://index.hu/gazdasag/magyar/2012/04/01/a_csaladi_potlekot_is_az_erzsebetre_utalnak/

Ezzel nem az a baj, hogy Erzsébetet csak korlátozottan lehet felhasználni (Coop, Reál, CBA, és talán TESCO), és így indokolatlanul korlátozzák a felhasználók lehetőségeit. Értem én, hogy a cél az, hogy ezek a juttatások ne a játéktermekbe és kocsmákba vándoroljanak, de miért kell mindenkit büntetni néhány ezer antiszociális "család" miatt? Akik eddig sem a gyermekeikre fordították, ezután sem rájuk fogják, meg fogják találni a kiskaput.

De miért büntetik megint azokat, akiknek a feje még éppen kint van a vízből? Miért kell két kézzel víz alá nyomni őket? Egykulcsos adó, adójóváírás kivezetése, elszabadult árfolyamok és törlesztések, tandíj, bölcsődei gondozási díj... Ha Erzsébetben érkezik a családi pótlék, abból nem lehet gyógyszert, pelenkát venni, abból nem lehet bölcsődei és óvodai térítési díjat és étkezést fizetni, nem lehet gyermekruhát venni a folyamatosan növő apróságoknak. Soroljam tovább?

Kormányunk családbarátnak hazudja magát, de mindent megtesz, hogy a magyar családok egyre mélyebbre süllyedjenek.

Az új adórendszer nominális és reálértéken is bércsökkenést hozott 3 millió munkavállalónak, a cégek az elvárt béremelést nagyrészt a cafetéria csökkentésével kompenzálták (aminek adóterhei szintén nőttek), felemelték az ÁFÁ-t, a jövedéki adót, egekben a benzin ára, a gazdasági "növekedés" a béka segge alatt, az élelmiszer és energiaárak emelkednek...

Ne csodálkozzanak, hogy egyre többen külföldön képzelik el a jövőjüket, mert nagyon úgy tűnik, hogy ezért az országért őseinknek meghalni talán érdemes volt, de ma érte és benne élni lehetetlen.

U.i.:

És Plagibá mondjon le!

Ez a poszt bevallottan hirtelen felindulásból született. Azt hiszem, a mai nap a magyar közélet fekete napja. Bebizonyosodott, hogy a túlmozgásos, "morális válságot okozó" miniszterelnök, az utána érkező választási csaló miniszterelnök (Kubatov-lista, oszt'jónapot) mellett a köztársasági elnöki székben is egy hazug csaló ül.

Mától Magyarország végérvényesen ugyabban a legsötétebb proletárdiktatúrára jellemző mocsárban dagonyázik, amelytől 1989-ben megszabadulni akartunk.

A hazugság az igazság, a tényfeltáró a bűnös, a bűnös áldozat. Tragikomédia ki tudja, még hány felvonásban?

A smittpáli felfogás ("nem szóltak, hogy ezt nem szabad = én ártatlan vagyok) ma egy érettségit sem érne, ezen nincs is mit ragozni.

Egy csalódott, önérzetében és büszkeségében magát sértettnek érző ember vergődése. Szánalmas. Csak éppen nem gondolta végig, ennek a kapálózásnak milyen következményei lesznek. És nem elsősorban a politikaira gondolok. Ha esetleg Pistike legközelebb beadja a gimiben a Bibliát házidolgozatnak, mit mond majd neki a tanár? Az ő munkája, mert a szamárfüleket saját kezével gyűrte bele?

A morális válság Gyurcsány alatt kezdődött, de Orbán alatt érte el a tetőpontját (vagy a mélypontját, nézőpont kérdése).

Szégyen, hogy Magyarországnak ilyen vezetők jutottak. Ilyeneket választottunk magunknak. Igaz, minden országnak olyanok a vezetői, amilyeneket megérdemel.

Mától azt gondolom, azzal tesszük a legjobbat, ha ezeket a vezetőket egyszerűen levegőnek nézzük. Ők lesznek azok, akiknek nevét sem mondjuk ki, és soha, de soha többé nem szavazunk rájuk.

Már lent vannak a gödör alján, de eltökélt arccal tovább ásnak. Ilyenkor hol vannak a maszkos fiatalok, hogy a véleményszabadság, az igazság és a magyarság nevében lángba borítsák a Belvárost?

A zelnök, az őt jelölő, megválasztó és hatalomban tartó politikai szereplőkkel szemben mindennemű udvariaskodás, és tiszteletnyilvánítás értelmetlen. Minden alkalommal hátat kell nekik fordítani, ki kell vonulni, ha ők bejönnek, el kell fordítani a fejünket, ha szembe jönnek, és nem szabad elfogadni a felénk nyújtott kezet sem.

Mert még a végén magukkal rántanak minket is a mocsárba...

Update:

A csaló mentegetőzését ízekre szedik:

http://index.hu/belfold/igazamiigaz/2012/03/30/schmitt_pal_allitasai_az_interjuban/

Még ez a speciális összetételű (értsd: nem SP ellenségei) "tényfeltáró" bizottság sem tudta teljesen kimosdatni a kisdoktort a lopási ügyből. A feltárt tény: a kisdoktor nem szerző, csak másoló. Csupán a jelentés végéről az összegző, konklúziót levonó mondatot spórolták el: elítélik, tisztségére méltatlannak tartják, címét megvonják. De nem, szó sincs róla!

A bizottság a KORMÁNYRA hagyja a következtetések levonását. (Felelőssé meg a TF-et teszi, ami közröhely.) Mondjuk annyira azért nem csodálkozom, ez az új demokrácia ilyen. Majd a kormány megmondja, mit is kell gondolnunk a dolgokról.

Persze már megkezdődött az agyonhallgatás, meg a "majd elülnek a hullámok és minden megy tovább" ügykezelés. (Bár a The Economist cikke után gyanítom, külhonban nehezen lesz védhető a kisdoktor, még ha itthon elég is lehet a kétharmad vállvonogatása...)

Az a véleményem, ha a kisdoktor a helyén marad, akkor a 2012-es Fidesz semmivel sem különb, mint a 2006-os MSZP. Miért? Mert Öszödön egy mszp-s sem állt fel, hogy "Fletó, te hazudtál, én nem, és menj a p...ba!" Ha van vér a fidesznyikek pucájában, most elzavarják a kisdoktort, különben ugyanúgy oda a maradék erkölcsi magaslat, mint anno az Mszp frakcióé. Vajon ki lesz elég erős, bátor, hogy kimondja, amit mindenki tud: a kisdoktor erkölcsi nulla? Egész eddigi működésén most ott a korona is.

És ha én ellenzéki képviselő lennék, mától:

• minden parlamenti felszólalást, sajtótájékoztatót azzal kezdenék: "A kisdoktor mondjon le!"
• minden alkalommal elmondanám, hogy a kisdoktor kérjen bocsánatot a tudós-társadalomtól, a becsületes, szorgalmas munkával diplomát és doktorit szerzőktől, a ma tanulmányokat folytatóktól, a felsőoktatás igazi doktoraitól, a tudományos élet nagyjaitól, akiknek megítélésére az ő sötét árnyéka vetül innentől kezdve.
• amíg a kisdoktort jelölő, megválasztó és védő párt nem lép az eltávolítása érdekében, addig azzal zárnám valamennyi megszólalásomat, hogy ennek a pártnak az elnöke is mondjon le.

Bár azt hiszem, ha kormánypárti képviselő lennék, akkor is ezt kellene mondanom....

Nemzeti ünnepünk alkalmából politikusaink és közéleti szereplőink már megkezdték a szokásos "mit üzen nekünk március 15-e" című ünnep (át)értelmezéseiket. Olvasva az ünnep közeledtével szaporodó (blog) bejegyzéseket, egyre erősödött bennem az érzés: ezzel a március 15-ével sem nagyon tudunk mit kezdeni, annyiszor értelmezték, és átértelmezték ezt nekünk.

Igazság szerint nagyon egyet értek azokkal, akiknek elege van az átpolitizáltságból. Bár tulajdonképpen, ha szigorúan a tényeket nézzük azzal a bizonyos 1848-as nappal kapcsolatban, akkor gyorsan kiderül, hogy március 15-e csak a nemzet romantikus emlékezetében jelentős nap, csak a jelképekhez betegesen ragaszkodó aktuálpolitika emeli "ünneppé", valójában semmi köze sem a szabadság(harc)hoz, sem a nemzeti összefogáshoz. Vagyis tipikus magyar jelenség: büszkék vagyunk rá, és az emlékezet megszépíti, pedig nem is úgy történt...

De haladjunk sorjában!

Az Európán 1848. januárjától végigvonuló forradalmi hullám Bécset előbb elérte, mint Pest-Budát, úgyhogy nem igazán beszélhetünk magyarok kezdeményezte „felkelésről”. Palermo január 12, Nápoly január 27, Párizs február 23, Bécs március 13. – ezek a megmozdulások mind megelőzték a pestit. A Pozsonyban ülésező (ez is megérne egy posztot J) országgyűlés már 13-án küldöttséget indít Bécsbe (Batthyány Lajossal az élén), hogy a magyar alkotmányosság visszaállítását és önálló magyar kormány felállítását kérjék az uralkodótól. A pesti tüntetés nem osztott, nem szorzott. Vagy úgy is fogalmazhatnék, hogy nem tett hozzá ahhoz, hogy március 17-én az uralkodó István főherceget Magyarország nádorává, a nádor Batthyány Lajost miniszterelnökké nevezze ki. A kormány tagjai: Szemere Bertalan, Deák Ferenc, Mészáros Lázár, Eötvös József, Kossuth Lajos, Klauzál Gábor, Széchenyi István, Eszterházy Pál. Valamennyien 10-20 éve a közéletben működő, a magyar érdekeket képviselő politikusok. Az uralkodó az ország területén állomásozó cs. és kir. csapatokat a magyar kormány alá rendeli (!!!), és felesketik őket a magyar alkotmányra. Engedélyezik, hogy a birodalom más tartományaiban állomásozó magyar alakulatok kérvényezzék haza vezénylésüket. 

  Az utolsó rendi országgyűlés elfogadja a jobbágyfelszabadítást és a közteherviselést, majd választásokat írnak ki a népképviseleti parlament felállítására. Mindezt a Bécsi Udvar tudtával és támogatásával. A választáson a "márciusi ifjak" (Petőfi, Jókai, Vasvári) is indulnak, valamennyien sikertelenül. (Az utcai hőzöngőknek akkor sem termett sok babér.)

Az, hogy az események később szerencsétlen fordulatot vettek, és 1848 szeptemberében - miután a császári-királyi trónon váltás történt - fegyveres harc kezdődött, már egy másik történet. A tény, hogy március 15-én nem volt forradalom, a nap "hősei" nem tettek semmi hősit, semmi bátrat. Ez későbbi hősiességükből és történelmi szerepükből nem von le semmit, de ideje lenne az aktuálpolitikai "szabadságharcosoknak" és "forradalmároknak" előbb történelemleckét venniük, mielőtt ráerőltetik saját nemzeti romantikájukat másokra. Szép a kurucos magyarkodó hagyomány, a nemzeti egységet létrehozó forradalom romantikus ideája, csak éppen hazug. És ma semmi esetre sem erre van szükségünk.

Sokkal helyesebb lenne az 1848 áprilisi törvényeket, vagy a Batthyány-kormány hivatalba lépését nemzeti ünneppé tenni. Jobban kifejezné 1848-49. szellemiségét, örökségét.

Vagy még inkább 1848-49. beteljesülését: a Kiegyezést.

Ez valami gyönyörű! Magyarország mai állapotáról az utóbbi negyedév legőszintébb, legironikusabb és egyik legtalálóbb összefoglalóját kapjuk egy Bodnár Zsuzsa nevű történelemtanártól (és a TTE-től). 

"Bodnár Zsuzsanna történelemtanár – a Történelemtanárok Egylete (TTE) segítségével – nyílt levélben hívta fel a figyelmét a miniszterelnöknek arra, hogy a Fidesz-kormány alaptörvényben megjelenített történelemfelfogása egyetlen ma használatos középiskolás történelemkönyvben sem tükröződik."

"Új tankönyvet nyilván májusig már nem lehet írni, talán pénz sincs annyi, mint 2000-ben, amikor még ajándékkönyvekre is telt a kormánynak. De azért a biztonság kedvéért nem kellene egy rendkívüli kormányrendeletben is értesíteni a diákokat és a tanárokat, hogy a tankönyvek mely részei váltak meghaladottá, s hogyan is kell a közelmúltat és az alkotmányt helyesen értelmezni?”

Úgy látszik, azért a józan ész még nem halt ki teljesen az értelmiség köreiben, és ez megnyugtató. Valaki vette a fáradtságot, és a kormányzati (nemzetieskedő) lózungokat lefordította aprópénzre, és máris kiderült, hogy úgy sz*r az egész, ahogy van. Bravó!

A kormányoldalon meg néma csend, a mini-szterelnök (sic!) meg a NEFMI lányos zavarában mélyen hallgat. Mégis, mit tehetne? Gazdasági programjuk védhetetlen, kultúrharcuk védhetetlen, elnökük védhetetlen... Közröhej tárgyai skiccpalistól, zorbánostól, hoffmanrózsástól, békemenetestől, szíjjártóstól, kósástól, NER-estől...

Tovább íródik a "hogyan járassuk le magunkat még jobban" kormányzati komédia. Csak egy gondolat bánt engemet: mitől ilyen töketlen az ellenzék? Ennyi magaslabdát nem lecsapni?!

Még szerencse, hogy ellenzéki pártok helyett itt van nekünk a HVG, meg a TTE.

Előjött a régi reflex: ha valamire nincs pénz, nosza, vessünk ki újabb adót. Ma újabb fejezettel bővült a BKV körüli ámokfutás. Itt és most nem szeretnék a részletekbe belefolyni, csupán egy aspektus miatt ragadtam billentyűzetet.

Mi is a BKV legfőbb baja? Hogy az állami árkiegészítés sosem érkezik meg, ezért folyamatosan alulfinanszítrozott, hitelekbe kényszerül, amitől eladósodik, és 5-6 évente mentésre szorul.

Ha már ennyire lendületbe jött pártunk-kormányunk az államosításban (MAL, MOL, Rába Manyup vagyon stb.), vajon miért nem államosítja a BKV-t? A főváros arra hivatkozva kér pénzt, hogy az agglomerációt és közvetve az országot kell a BKV-nak kiszolgálnia, de ehhez nem elegendőek a források. A jelenlegi helyzet senkinek sem jó.

A BKV államosítása nem új gondolat, már 2008-ban Molnár Csaba is felvetette: egy cégbe kell szervezni a BKV-t, a Volánbuszt, és az elővárosi vasutat. Egységes menetrend, jegyrendszer, kedvezményrendszer, homogén járműpark, egységes szervízbázis stb.

Nyereséges így sem lenne, mint ahogy a közösségi közlekedés a világon sehol sem az, de legalább hatékonyabb lehetne és olcsóbb, azaz kisebb veszteséggel működne. A főváros meg lélegzetvételhez jutna.

Új adók, kormánypárti erőfitogtatás, nyelvöltögetés helyett meg kellene lépni az államosítást, és új fejezetet nyitni. Igaz, akkor véget érne a panamázás, de ennyi áldozatot csak megér, hogy nem kellene azon aggódni kéthavonta, hogy kell-e újabb 30-50-100 Mrd forint a BKV megmentésére. Azt a kis pénzt meg majd összekaparják máshol a pártfinanszírozásra.

Elég volt a komédiából, meg az Orbán unokaöccsnek gründolt BKK töketlenkedéséből: államosítsanak, és működtessenek. A fél- és látszatmegoldások ideje lejárt. Így közel két évnyi kormányzás után ideje lenne elkezdeniük dolgozni.

Update:

"A VEKE és szakmai szervezetek számításai szerint a felszíni járműpark tíz százalékát is meg lehetne takarítani, ha a kedvezményeket átalakítanák és bevezetnék a lépcsőzetes munkakezdést a hivatalokban, iskolákban - mondta a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában."

http://inforadio.hu/hir/belfold/hir-485749

Az egészségügyre fordított kiadások is csökkenthetőek lennének, ha az emberek előre tervezetten betegednének meg, vagy egyáltalán nem vennének igénybe egészségügyi szolgáltatásokat. Már megint ugyanaz a nóta. Ha a világ nem akar a nekünk megfelelő módon viselkedni, majd meggörbítjük a teret. Kíváncsi lennék, kik azok a "szakmai szervezetek"?

Megáll az ész, és körbenéz: itt mindenkinek elmentek otthonról? Nem 3,5 millió ember életét kell átszervezni, csak a BKV-t! Ébresztő diletttánsok!

Én kérek elnézést, de erre a hírre, még így többedszerre is aludnom kellett egyet. Többen foglalkoztak az utóbbi időben így-úgy az oktatás különböző szegmenseivel (pl.: itt, itt és itt), én ebből a Hoffmanni csodából egy apró részletet ragadnék ki, hogyaszongya:

"Megtakarítást remél a tárca a felső tagozatos osztályok összevonásából és a szakiskolák 3 éves, duális rendszerre való átállításából is. A tervezet szerint 633 feladatellátási hely szűnik meg, több mint 50 ezer gyerek kerül át más intézménybe, és közel 3 ezer pedagógus kerül az utcára."

Illetve:

"A szakiskolák 3 éves képzésében szinte teljesen megszüntetik a közismereti órákat. Ettől közel 25 milliárdos megtakarítást vár a tervezet. "

Csak hogy jól értsük: a kormány, miután az általános iskolai ismeretanyag elsajátítását 100%-nak veszi, (ami ugye azért is nonszensz, mert nem mindenki kitűnővel kerül ki onnan), a szakiskolákban bevezetett duális képzés (30% elmélet, 70% gyakorlat, ettől duális) során elegendőnek tart heti 12, írd és mondd: tizenkettő közismereti órát. Lefordítom (nem vicc, tanterv!): 5 óra testnevelés, 3 óra idegen nyelv (sic!!!), 1 óra osztályfőnöki, a maradék 3 óra a többi tantárgy (magyar nyelv- és irodalom, matematika, földrajz, biológia, kémia, fizika, történelem, informatika stb.) Nem, nem tantárgyanként, ÖSSZESEN!

Tudom, demagóg, de ha ezt Magyar Bálint vagy Hiller István csinálja, ma a nagycsaládosoktól a nyugdíjas tanítókig mindenki nemzethalálról meg a fiatalság globáltőke általi elbutításáról üvöltene, és az utca (meg a sajtó) tüntető csoportoktól lenne hangos.

E helyett kuss van, és félszeg beletörődés. Kérem tisztelettel, ettől majd jó lesz a szakképzés? Ha írni-olvasni nem tudó, funkcionális analfabétákat öntünk a munkaerő-piacra 17 évesen? (Vagy akár 16 évesen, hisz' addig tanköteles.) Ettől belendül a magyar gazdaság? Parragh Kamara László meg Demján Nagytudású  Sándor ezt akarták? Csak remélni merem, hogy nem, mert ha igen, akkor itthon már tényleg nagyon nagy a baj!

Már megint olyanok akarják megmondani a frankót, akik belülről iskolát 30 éve nem láttak, azt is a XII. kerületben látták, az aktuális oktatási kompetenciájuk 25 és fél éve elavult,  élethosszig tanulás, holisztiku szemlélet meg ilyen flancos EU nyavalyák nem zavarják őket, a  világ tendenciáira meg tojnak. Pedig ha csak kicsit utánanéztek volna, akkor tudnák, hogy a mai magyar oktatásnak pont nem erre lenne szüksége. Könyörgöm, a csökkenő gyereklétszám miatt ma 3,5 átlag (igen, nem elírás) gimnáziumba lehet kerülni, de van ahova 2,5 fölött is. Na aki oda ezután nem kerül be, az megy szakközépbe és szakképzőbe. Ahol ha hiányszakmát tanul, a minimálbérhez kötött ösztöndíjat kap részben a tanulmányi eredményétől függetlenül! A felsőoktatásban meg éppen most vezették be a tandíjat...

Szóval menj szakmunkásnak: semmit sem fogsz tanulni, de pénzt kapsz érte. Most képzeljük el azt a piacról élő vállalkozót, akihez kiküldenek gyakorlatra a 15 milliós gép kezelésére egy ilyen saját nevét leírni képtelen humanoidot. Odaengedi a technikához? Persze, papíron, mint anno a szocializmusban. Meglesz a 70% gyakorlat? Papíron meg. Nőtt a gyerek (szak)tudása? Startisztikailag biztos. El fog tudni helyezkedi? Felelős, tudatos állampolgár lesz belőle? Aligha.

Arról már ne is beszéljünk, hogy matematikai alapok nélkül hogyan fogja kiszámolni a vezeték ellenállását a villanyszerelő? Az alaphoz szükséges beton mennyiségét a kőműves? A szobafalra való festék mennyiségét a festő?

El kellene nagyon gondolkodnunk, elég megnézni a PISA (2009.) eredményeket. (forrás: itt és itt)

"Az eddigi mérésekben Magyarország átlageredménye szövegértésből és matematikából nem érte el az OECD-országok átlagát, természettudományból átlagos volt. Ez azt mutatta, hogy a jelenlegi globális munkaerő-piaci versenyben Magyarország pozíciója gyengébb volt, mint az OECD-országoké általában."

Vagyis eddig sem volt jó, sőt ezer sebből vérzett, vérzik az oktatási rendszer. De ez már lassan a kegyelemdöfés...

Most, hogy már mindenhol dübörög a "kompenzáció", mert ugye megérkeztek az első, a 2012-es adórendszer szerint számolt fizetések, azért álljunk meg egy szóra.

Azért azt ugye senki sem felejtette el, :

• hogy ez az egész kompenzációsdi valszeg többe kerül, mintha hagytak volna mindent a régiben,
• hogy az egész magyar gazdaság (élen a költségvetési, azaz állami szervekkel) belerokkan az elvárt béremelésbe. (Ezt ízlelgessük egy kicsit: elvárt béremelés. Azaz sz*rok rá, milyen a piaci helyzet, a gazdasági környezet, meg úgy egyébként a világ, pártunk-kormányunk elvárja.),
• hogy az elvárt béremelés azt a célt szolgálja, hogy senki se keressen kevesebbet, mint az előző évben?

Anno a Medgyessy-féle 100 napos programot minimálbér-emeléssel, diplomás minimálbérrel, közalkalmazotti béremeléssel együtt a Fidesz is támogatta, persze most szoci ősbűnként emlegeti. Csakhogy akkor tényleg bért emeltek, és érezhetően. Most meg arról szól a matek, hogy nominálisan változatlanok maradjanak a keresetek. Persze a nagy csatazajban nem hallatszik, hogy a kompenzáció után változatlan összegű jövedelem reálértéken csökkenést jelent. Az infláció (nem a KSH féle nagy büdös átlagos, hanem a boltban, gyógyszertárban, benzinkúton tapasztalt), meg az ÁFA emelés, meg a jövedékiadó emelés még egyet taszít a lejtőn a lakosságon. A nagy részén.

Azt is csendben elhallgatják, hogy kompenzálódni sem fog mindenki. Egyre szaporodnak a kivételek, persze megint az állami szférából indulva: csak az kaphat, aki januárban azonos ellátást kapott, mint decemberben. Mi van? Eszeteknél vagytok? (Egyébként a hét vicce: közszolgáknak nyilatkozniuk kell, jogosultak-e kompenzációra. He-he. Nem tudja a munkáltató, mennyit is fizet a munkavállalóinak? Mekkora lehet akkor a szemétdomb????)

Ebből a nagy kompenzációsdiból nem lesz "100 napos" keresletbővülés, meg felpörgő hazai fogyasztás.

Kommunikáció: jeles. Vezetéselmélet: jó. Gyakorlat: elégtelen.

Ha az elmúlt időszakban valakinek még nem lett volna egyértelmű a totális kormányzati alkalmatlanság, a mai hírek talán végérvényesen meggyőzték.

Sem a kormányzati cél, sem a kommunikáció nem érthető. Az utóbbi hetek történénéseit (és kommentárjait) elnézve furcsa érzésem támadt. Mintha a "Néró-parancs" után lennénk... Vagy a kormányzat elővette a harcban a felperzselt föld taktikáját.

Sokszor, sokan mondták már, hogy ennél már nem merészkednek messzebb, ez a határ lesz a végső, de az élet erre minduntalan rácáfolt. Most is rá fog.

A hétfői Jobbik nélküli tüntetés megmutatta, hogy bár a közvéleménykutatások a jobbszél előretörését mutatják, azért maradt tömeg középen és attól balra is. Csak ez még nem a kritikus tömeg. Gyurcsány Öszöddel és az azt követő vergődéssel túl magasra tette az ingerküszöböt, ennek most isszuk a levét. De meddig?

A 2/3-ad eliminálta az összes alkotmányos eszközt (az alkotmánnyal együtt), így nem nagyon hagyott más választást, mint a polgári engedetlenséget. Meg a radikalizmust. De hova vezet, ha radikalizmusra radikalizmus a válasz? Weimarizálódtunk. Múlt időben. Tudjuk, mi jön ezután.

Csakhogy a kormány kezében van egy TEK, meg egy belföldön is bevethető Honvédség, amit éppen most töltenek fel újabb 5000 fővel.

Messze még a gödör alja, van még lejjebb, vagy már ott vagyunk?

Mi a megoldás?

Egyszerű: kormányváltásnál több, rendszerváltásnál kevesebb!

Úton a szakadék felé nézzünk kicsit magunk mögé. Ma ismét sikerült összerúgni a port az IMF és az EU delegációjával. Mindezt egy olyan időszakban, amikor árgus szemmel figyeli a magyar kormány minden lépését a világ pénzügyi és politikai elitje.

2006-ban azt mondták, morális válságban van az ország. Volt benne igazsgág. Csakhogy a morális válság mára eszkalálódott. A kormány és a parlamenti 2/3-ad nagy garral beharangozott jogalkotás-gyára egyre inkább egy elszabadult hajóágyúhoz hasonlít. Az elmúlt 1 évben elfogadott 189 jogszabályból 188-at 3 hónapon belül módosítaniuk kellett. Visszamenőleg hoztak törvényeket, átszabták az intézményrendszert előre megfontolt szándékkal, aljas indokból elkövetve. Beleszóltak az emberek mindennapjaiba, eldöntötték helyettük a jövőjük: elvették a nyugdíjmegtakarításokat, lélegeztetőgépre kapcsolták az oktatást, egészségügyet, önkormányzatokat.

Ma az állam az első, ha a jogszabályok be nem tartásáról van szó: pénzt tart vissza, kénye-kedve szerint írja át az adó- és járulékszabályokat, kötelezi plusz terhek vállalására a cégeket, állampolgárokat.

Az új Alaptörvényt még hatályba lépése előtt előtt számtalanszor átírták.

Konklúzió: Magyarországon ma nincs jogbiztonság, jogegyenlőség. Jog sincs. Az az érzésem, ma már a kormány háborúját az ország lakosaival vívja. Elkeseredett önigazolásokat keres, hogy tetteit, a tettei és ígéretei közti ordító különbséget legitimálja.

De nem megy. Egyre kevésbé sikerül. Azt gondolom, féktávon belül van a szakadék.

Semmi sem szent. Kéri László szerint "Az ország úgynevezett újjászervezésével példátlan káoszt zúdít mindannyiunkra".

Már a hazafias lózungok sem tudják elrejteni, hogy káosz van. A szabadságharcot, ha újra is kezdik, remélem, az a harc lesz a végső. Mert sugalljon is bármit a kormányzati kommunikáció, ennek az országnak külső és belső békére van szüksége.

Háborúban nem lehet építkezni. A háborúban mindenki veszít, ki többet, ki kevesebbet. De veszít.

Rohanunk a szakadék felé. Ugorjunk ki a járműből, hátha megússzuk, ne rántson magával a sofőr.

"Magyarország megújul" - halljuk úton-útfélen. Ami igaz, az igaz, tényleg valami új születik 2012. január 1-jén. Viszont attól, hogy új, még nem biztos, hogy jó is. Az egyszeri ember csak néz, kapkodja a fejét. A sajtó 2/3-ából az dől, hogy hát neki most már aztán tényleg nagyszerű, hiszen a kormány megvédi, pénzt hagy(ott)  a zsebében, elszámoltatják az (összes) előző rendszer bűnöseit, és különben is: Magyarország Európa legversenyképesebb gazdasága lesz, oszt jónapot! És aki nem érzi a saját bőrén, hogy most neki mennyire jó, az kizárja magát a Nemzeti Együttműködés Rendszeréből.

Sokan leírták, elmondták már, de nem árt megismételni: ez a hatalmi arrogancia visszás. Ráadásul most a fagyi visszanyalt. A magyar orvosok januártól nem vállalnaktúlmunkát, ha nem rendezik a bérüket. Azt mondja erre az államtitkár: ez ultimátum! Ha úgy nézzük, igen. De kérdezem én: a visszamenőleges törvénykezés, az mi? A manyup államosítás, az mi? Az Alkotmánybíróság (és most az MNB) likvidálása, az mi? A kötelező 5%-os béremelés, az mi? A kormány felől nézve átalakítás. Innen nézve ultimátum, einstand.

És honnan indult ez az egész? Eltelt másfél év a nagy szimbólikus politikai akciókkal és a nem ortodox gazdaságpolitika vargabetűivel (pontosabban matolcsybetűivel, erről kivételesen Varga Mihály kevésbé tehet), és hova jutottunk?

Nem untatnám statisztikai adatokkal a T. Olvasót, de azért néhány beszédes adatot idevésnék, csak hogy tisztábban lássunk:

2010. március (Bajnai-kormány utolsó teljes hónapja):

EUR: 265,5 HUF

CHF: 183,37 HUF

Jegybanki alapkamat: 5,75% (március 30-tól 5%)

Államadósság: GDP 78,3%-a

Na innen sikerült a különadók, manyup államosítás és más ámokfutások után eljutni a mai államcsőd közeli állapotba.

Most már tényleg le kellene venni a szemellenzőt, szembenézni a valósággal, és bocsánatot kérni az országtól. Hátha elfogadja.

Mármint hosszú idő óta talán az első értelmes és logikus döntés.

"December 1-től félnapos továbbképzés után bárki vezethet legfeljebb százhuszonöt köbcentis robogót, illetve motorkerékpárt, akinek érvényes autós jogosítványa van. A döntés jelentősen megváltoztatja a járművezető-képzést, előnyeit pedig remélhetőleg hamarosan minden közlekedő, autósok és motorosok egyaránt érzékelni fogják."

Amúgy az ügy roppant tanulságos. Anno januárban a TC indított kampányt ("népi kezdeményezést") B125 néven, hogy aláírásokat gyűjtve nemzetközi példák alapján nálunk is lehessen B-s jogsival 125ccm-es mocit vezetni. 50 ezer aláírás kellett volna ahhoz, hogy a parlament foglalkozzon az üggyel. Nem lett annyi, csak 40 ezer.

Viszont a gondolat (remélem, nem csak ez az egy) elkezdte bántani a politikusokat. Tellt az idő, kormányunk deffenzívába szorult, jó hírek nem nagyon érkeztek sehonnan. Ahogy Kumin Ferenc írja: Sok a rossz hír, elég ijesztően néz ki a világ is körülöttünk. Felértékelődnek azok a lehetőségek, amelyeknél az államnak csak engednie kell, csak meg kell hallgatnia az értelmes szót, az okos érveket.

És lőn világosság. Valamelyik szakminisztérium sötét hátsó szobájában valamelyik fáradt tisztségviselő megvilágosodott, és értelmes jogszabály született. Lényeges momentum, hogy nem övezte felhajtás a bejelentést, nem állt ki egyik szóvivő sem, nem indult országjáró körútra egyik pártelnök vagy miniszter sem, csak egyszerre életbe lépett egy, "a zemberek" által kezdeményezett, nemzetközi példák alapján kialakított, társadalmi támogatottsággal rendelkező, közlekedési és környezetvédelmi problémákra egyaránt reflektáló jogszabály. Mindez szűk egy esztendő alatt!

Azért megnyugtató a tudat, hogy nem halt még ki teljesen az értelem csírája döntéshozóinkból. Legyen ez a poszt emlék a "Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Ismeretlen Alkalmazottjának, Aki Még Hallgat Az Eszére".